Berbatov: parádé

„Fantasztikus vívmányként” értékelte Sir Alex Ferguson Dimitar Berbatov szombati teljesítményét. A Manchester United az Old Traffordban fogadta a Blackburnt, és addig haza sem engedte, míg egy hetest el nem helyezett a hálójába. A vendégek a 83. percben Samba révén szépítettek... A „záporból” Berbatov öt góllal vette ki a részét, és ezzel előkelő klub tagja lett. A Premier Liga történetében eddig csak Andy Cole, Alan Shearer és Jermain Defoe volt ötször eredményes egy-egy mérkőzésen. „Dimi” mellett amúgy Park és Nani iratkozott fel az eredményjelző táblára, ám a góllavina története nem lenne kerek a hosszú sérülésből visszatért Wayne Rooney önzetlen iparkodásának említése nélkül. A United 7-1-es győzelme nyomán az idényben első alkalommal vezeti a tabellát, s a „vörös ördögök” kedvező helyzetben néznek a téli maraton elé: huszonkilenc mérkőzés óta veretlenek, bár idegenben játszott mérkőzéseik közül csupán egyet tudtak megnyerni.

A forduló első, szombat déli találkozóján az Aston Villa fogadta az Arsenalt, amely legutóbbi két mérkőzésén, a Tottenham Hotspur ellen a bajnokságban, majd a portugál Braga ellen a Bajnokok Ligájában kétgólos vezetés után omlott össze a hajrában. Arsene Wengernek Birminghamben is szaporán verhetett a szíve, miután az „ágyúsok”, Arsavin, Nasri és Chamakh révén megszerzett 3-1-es előnyük után ismét kiengedtek, és a 70. percben lehetővé tették, hogy CiaranClark második góljával a birminghamiek visszajöjjenek a meccsbe. A sérülésekkel küszködő észak-londoniakat ezúttal az új angol csillag, JackWilshere – a hosszabbításban elért – első Arsenal-gólja kihúzta a csávából, így a 4-2-es győzelemmel megőrizték helyüket az élvonalban.

Vasárnap délben a jéghideg északon folytatódott a Chelsea vergődése: a Championshipből visszakerült Newcastle ellen idegenben produkált 1-1 azt jelenti, hogy a bajnokcsapat az utolsó öt fordulóban elérhető tizenöt pontból csak négyet szerzett meg. Ahhoz képest, amilyen katasztrofálisan kezdődött a találkozó, a Chelsea számára még a döntetlen is elfogadható eredmény. A „szarkák” tehetséges fiatal játékosa, Andy Carroll már a 6. percben megzavarta Alexet, akinek szerencsétlen hazaadását Cech kapus elől elcsípte, és a kapuba vágta a labdát. Az első félidő hátralévő részében még folytatódott a „kékek” gyengélkedése, a szünetig mégis sikerült az egyenlítés Salomon Kalou szerencsés, gellert kapott lövésével. Fordulás után aztán sokkal rámenősebb Chelsea tért vissza a pályára, s csupán a házigazdák elszánt védekezésének volt köszönhető a pontosztozkodás. Kétségtelen: a Chelsea játékába érezhetően begyűrűzik a kulisszák mögött zajló feszültség: Roman Abramovics a hírek szerint Carlo Ancelotti mesteredzőt is megunta, és helyére a Barcelona menedzserét, Pep Guardiolát szeretné megszerezni...

A forduló utolsó, vasárnap délutáni, tempós, feszült és szabálytalanságokban bővelkedő összecsapásán a Tottenham hazai pályán 2-1-re legyőzte a Liverpoolt, úgy, hogy a „vörös” Martin Skrtel góllal és öngóllal is kivette a részét az eseményekből. A Spurs győztes gólja, Defoe kihagyott tizenegyese után a 93. percben született meg Aaron Lennon révén.

Az élcsoport: 1. Manchester United 31 pont, 2. Chelsea 29, 3. Arsenal 29, 4. Manchester City 26.

Berbatov: Mutatok egy ötöst!
Berbatov: Mutatok egy ötöst!
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.