Akár az álom

2010-11-29

Hollywoodi forgatókönyvíró sem találhatott volna ki nagyszerűbb végjátékot: a férfi teniszezők nem hivatalos világbajnokságán, a Mesterek Kupáján Federer–Nadal döntőt játszottak. A svájci egészen magabiztosan, a szerb Novak Djokovicsot 6:1, 6:4-re lemosva jutott a fináléba; a világelsőnek ez a művelet kicsit bonyolultabb volt. Olyannyira, hogy mindkét megnyert játszmáját csak 7:6-ra hozta, a közbensőt pedig elvesztette 6:3-ra. A döntő szett rövidítésében már 3:0-ra vezetett Andy Murray, ráadásul ő adogathatott. Innen bukott a skót, igazolva a tételt, hogy Nadal ellen csak akkor mehet biztosra az ember, ha már gratulált neki a spanyol.

A teniszbarátok alaposan kiéheztek az újabb szuperrangadóra, hiszen a két régi rivális az idén csupán egyszer találkozott: Madridban Nadal győzött két játszmában. Az év további részében nem bújócskáztak egymással, csupán arról volt szó, hogy a svájci néhány tornán szokatlanul korán búcsúzott, ezért nem volt érkezése Nadallal találkozni.

A londoni csúcstalálkozó első játszmájában Federer álomteniszt mutatott be, úgy játszott, mint fénykorában. Fonákkeresztjei élményszámba mentek, és többet volt fenn a hálónál, mint máskor egy egész mérkőzésen. A szett vége felé brékelte ellenfelét, majd magabiztosan hozta saját adogatójátékát (6:3). Aztán úgy folytatta, ahogyan az utóbbi években szokta: érthetetlen módon elbizonytalanodott. Ellenfele 2:1-es vezetésénél elvesztette szervagémjét, és a londoni O2 Aréna közönsége készülhetett a döntő szettre (3:6). A harmadikban újra agresszívvá vált a svájci, 2:1-nél brékelte ellenfelét, aztán 4:1-nél még egyszer. Ez már Nadalnak is sok volt; megtört, ami nem igazán jellemző rá: 6:1-re nyert a svájci, és ezzel ötödször lett nem hivatalos világbajnok. Spanyol ellenfele egyelőre ácsingózik erre a címre; az idén legalább a döntőig eljutott...