Csak a Tardos

Tizenöt mérkőzésen szerzett 37 pontjával – 11 győzelem, 4 döntetlen – a Tardos nyerte az őszi idényt a Komárom-Esztergom megyei első osztályú labdarúgó-bajnokságban.

Ez eddig hat sort sem érdemlő teljesítmény – főleg, ha tudjuk, hogy az ugyanilyen mutatókkal büszkélkedő Esztergom csak rosszabb gólkülönbségével szorul a második helyre –, annak azonban már van némi hírértéke, hogy a Bana elleni vasárnapi 2-0 volt a tardosi kiscsapat negyvenhetedik, sorozatban veretlenül megvívott mérkőzése. Ez értelemszerűen azt jelenti, hogy az együttes a tavalyi bajnokságban sem szenvedett vereséget, mi több, az első helyen végzett, vagyis tulajdonképpen az NB III-ban lenne a helye, még sincs ott.

– Kiscsapat vagyunk, szerény anyagi lehetőségekkel – indokolja a helyben járást Árendás József „mindenes”. –Ha egy osztállyal följebb futballoznánk, az nem csupán jelentősebb anyagi áldozatot követelne, de több csapatot is kellene működtetni, viszont az 1640 lelkes községben nem akad kellő számú futballra fogható fi atalember. A játékoskeret negyven százaléka így is környékbeli ingázó.

A helyi labdarúgást bő negyven éve szolgáló, hivatalos titulusát tekintve szakosztályvezető szerint a klub költségvetése kétmillió forint, ami szerencsés esetben akár háromszázezerrel is megnőhet. A kérdést, mármint hogy havi vagy évi kétmillióról beszélünk, nem is érti; egy esztendőre kell elosztani ezt a szerény összeget, amelyet helyi vállalkozók dobnak öszsze. A játékosok természetesen nem kapnak fizetést, a győzelmi – illetve veretlenségi – prémium a mérkőzéseket követő ebéd, amelynek költségét mindig más és más támogató állja. Az elnök, Budai Attila szerencsére fuvarozási vállalkozó, így az idegenbeli találkozókra nem kell autóbuszt bérelni.

– Az idei szereplésünk még bravúrosabb, mint a tavalyi, hiszen a nyáron alaposan megygyengültünk – meséli Árendás.

– A gólkirály Minárcsi Dávidot elvitte a Zsámbék, Bognár Imre pedig Ausztriában folytatta, kettejükkel 44 gól távozott. Szerencsére utánuk is van élet, a helyükre lépő Turi Tibor vezeti 14 találattal a góllövőlistát. A heti két tréninget – amelyet a Tatán testnevelő tanárként dolgozó Kele Zoltán edző vezet – alaposan meg kell tervezni, hiszen az ingatlanosként, ácsként, autóértékesítőként satöbbiként dolgozó játékosok munkaidejéhez kell igazítani. Még szerencse, hogy este is tudnak mozogni, egy kisebb méretű pályát ugyanis be tudnak világítani.

– Nem olyan nagy tragédia a szerény költségvetés – így Árendás. – Számos csapatot említhetnék, amelynél jelentős anyagi forrást ígértek a működéshez, ám a fele sem érkezett meg, a pénz menet közben elfogyott, a társaság meg szétszéledt. Nálunk nincs hitegetés, viszont legalább az a kétmillió biztos.

A Tardos amúgy 2008-ban szenvedett legutóbb vereséget: a Bajóti Szikra SE-től kapott ki idegenben 2-1-re. A győztes csapat momentán ötödik – a megye három északi csoportjában...

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.