Pontos volt a svájci

Dacára annak, hogy kettejük eddigi 15 mérkőzéséből 14-et Roger Federer nyert, igencsak szorosra sikeredett a Robin Söderling elleni mérkőzés első játszmája a férfiak évadzáró Mesterek Kupáján.

Különösebb izgulnivalója nem volt a svájcinak, már egy szett megnyerésével is bejuttathatta magát az elődöntőbe. A gyorsan megszerzett brékelőnyt azonban sikerült elvesztenie, így csak a rövidítésben sikerült hoznia a játszmát. A svédnek immár nem volt mit veszítenie, kockáztatnia kellett a győzelemért. Próbálkozott is becsülettel, csakhogy, pechére, a másik térfélen egy jobb játékos ütögetett, és ez végül a vereséget jelentette (7:6, 6:3).

Roger Federer könnyedén jutott be a négybe a tornán, miután legyőzte Robin Söderlinget
Roger Federer könnyedén jutott be a négybe a tornán, miután legyőzte Robin Söderlinget

Csupán az első játszma közepéig kellett attól tartania Rafael Nadalnak, hogy szerda este is hasonló megpróbáltatásokban lesz része, mint az Andy Roddick elleni fellépésén. Addig a vetélytárs Novak Djokovics jóval könnyebben nyerte az adogatójátékait, ám rövidesen kiderült, hogy ennek nincs semmi jelentősége: a szerbnek ugyanis meggyűlt a baja a – kontaktlencséjével. Látászavarát előbb orvosi segítséggel akarta megoldani, ám az ambuláns beavatkozás nem sikerült, magának kellett magán segítenie az öltözőben. Addigra azonban a szorosnak ígérkező csata tulajdonképpen eldőlt, a játék helyett a szemével foglalkozó Djokovics 5:5 után a labdát is alig találta el. A második játszmában egyenlő felek küzdelméről már szó sem volt, a szerb gyaníthatóan csak azért nem adta fel a mérkőzést, mert nem akart kibabrálni az O2 Aréna telt házas közönségével.

Kettejük korábbi 22 összecsapásán még sosem fordult elő nullás szett, ezúttal azonban komoly esély volt rá. Nadal már 4:0-ra vezetett, amikor Djokovics szépített, majd nyert még egy játékot, így lett a vége 6:2. „Ilyen még sosem történt velem, a kontaktlencse annyira irritálta a szememet, hogy képtelen voltam a meccsre koncentrálni” – nyilatkozta a mérkőzés után a szerb, aki még nem adta fel továbbjutási reményeit. Amenynyiben ma legyőzi Roddickot, akkor folytathatja, ha kikap, már készülhet is a jövő hét végi, francia garnitúra elleni Davis Kupa-döntőre...

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.