A kenyai „Kalapács”

Samson Onyango négy pozíciót javított a tekintélyes portál, a boxrec.com listáján: a legutóbbi 302. után immár a 298. helyen áll a lajstromban. Mindazonáltal a „Kalapács” becenévre hallgató kenyai ökölvívót ne a félnehézsúlyúak között keressék: eddig egy „emelettel” följebb, a cirkálósúlyban jegyezték.

Onyango október 16-án ünnepelte 39. születésnapját, s 2005 májusa óta tartó hivatásos pályafutása során – húsz győzelem mellett – hatszor szenvedett vereséget: először Mohamed Orungi páholta el, majd Roman Shkarupa, Dawid Kostecki, Nathan Cleverly, Tomas Kovacs és Konsztantyin Pityernov bizonyult nála jobbnak. Ha e nevek alkalmilag keveset is mondanak, elég egy kattintás: például a youtube.com internetes videomegosztón végignézhetjük a szlovákiai „Tomi Kid” Kovacs elleni, idegfeszítő mérkőzése legfontosabb pillanatait. A tizenötezres lélekszámú Galánta meghitt sportcsarnokában rendezett múlt decemberi találkozót becsülettel végigvívták a részvevők; nagyjából ennyit tartunk ildomosnak közölni. Hogy a képsorokat látva szakértők esetleg legyintenének Onyango, hm, tudását látva, abba szűk héttel az Erdei Zsolttal szembeni föllépés előtt tényleg nem mennénk bele. A lényeg: miután kikapott Kovacstól, a kenyai öklöző kisebb hullámvölgybe került, lévén hogy következő, az izsevszki Udmurtia Cirkuszban tartott februári mérkőzése ötödik menetében immár technikai KO-val kapott ki Pityernovtól. Mindazonáltal legutóbbi, májusi csatáján már nem volt pardon: Onyango a Nairobiban található Pal Pal Gymnasiumban tető alá hozott gála negyedik menetében zuhanyozni küldte az ugandai Mustapha Noort.

Noor eddigi húsz mérkőzéséből egyet sem nyert meg.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.