„Ő a magyar sport Michael Jordanje. Ha Budapesten küzdene nagynevű amerikai bunyós ellen, akkor megtöltene egy futballstadiont” – mondja a The New York Times riporterének Lou DiBella, aki a 36 éves magyar ökölvívót képviseli. Majd így folytatja: „Zsolt sehol Magyarországon nem mehet végig az utcán anélkül, hogy meg ne rohamoznák az emberek, akik mind meg akarják rázni a kezét. És övé Kelet-Európa egyik leghíresebb nappalija, mert ott adja a legtöbb tévé- és lapinterjút.”

„Erdeit Magyarország leghíresebb sportolójának tekintik” – szögezi le a világlap, amely végigköveti, hogyan járja a volt félnehézsúlyú, majd cirkálósúlyú profi világbajnok a New York-i magyar köröket. Alig egy héttel a várva várt mérkőzés előtt „Madár” beköszön egy manhattani magyar hentesboltba: az egymillió példányban nyomott New York Times egyik felvételén annak tulajdonosa, Gubicza Anikó társaságában látható, a háttérben kolbászok lógnak. Az amerikai magyarok rocksztárként fogadják az óhaza szülöttét, autogramot kérnek tőle.

Erdeinek eközben másutt lenne a helye. A világlap riportja egy telefonbeszélgetéssel kezdődik, amelyet a bokszoló Magyarországon maradt feleségével és kisfiával folytat, és amely után elmagyarázza, hogy otthon éppen a szobatisztaságra szoktatásban segít, nehéz most ilyen távol lennie. Ha azonban hozza a meccset – Erdei veretlen világbajnok, Onyango viszont hatszor is kikapott már –, a család is kiköltözik. „Azt akarom, hogy az amerikai közönség számára is kiderüljön, ki vagyok, hogy megtudják, amit a hazámban már tudnak az emberek: én vagyok a világ egyik legképzettebb bokszolója, és hogy gyorsabb az ütésem, mint bárkinek a félnehézsúlyúak között” –nyilatkozza Erdei.

Autogramóra a hentesboltban