A fogadó Alonsóval csak bukhat!

Közeleg az igazság órája: magyar idő szerint vasárnap délután négykor biztosan megtudjuk, ki nyeri az idén a pilóták Forma–1-es világbajnokságát.

Matematikailag még négy versenyző reménykedhet, ám igazából kétesélyes a vetélkedő, hiszen a 15 pont hátránynyal a harmadik helyen álló Sebastian Vettelnek a futamgyőzelem mellett jókora szerencsére – értsd: az előtte álló két vetélytárs betlijére – lenne szüksége.

A felfokozott izgalom tetten érhető a fogadóirodák forgalmán is. Az egyik legnevesebb bukmékercég, a brit William Hill Fernando Alonso végső győzelmét valószínűsíti, legalábbis az oddsaiból ez derül ki. A spanyol összetettbeli elsőségére nem érdemes fogadni, a jól tippelő ugyanis kevesebb pénzt kapna vissza, mint amennyit feltett. A William Hill ugyanakkor még nem írta le a pontversenyben nyolc ponttal hátrább álló Mark Webbert, akinek világbajnoki címe másfélszeres pénzt hozna a rá fogadóknak.

Sebastian Vettelen már nagyot lehetne „szakítani”, végső sikere hétszeres pénzt érne. Ez egyúttal azt is jelzi, hogy a fogadóiroda nem lát különösebb esélyt a fiatal német világbajnoki címére. Lewis Hamiltonéra pedig még ennyit sem, a brit elsősége esetén ötvenszeres a szorzó. Nem sokat kockáztat a bukmékercég, hiszen a szigetországinak nem csupán meg kellene nyernie az abu-dzabi futamot, de az előtte álló három vetélytársának ki kellene esnie...

Érdekes ugyanakkor, hogy a futamgyőzelemmel kapcsolatban más esélyeket lát a William Hill. Ugyan Webber itt is másfélszeres összegre „jó”, Alonso elsőségére viszont négy és félszeres pénzt fizetne a bukmékercég, amely ezzel azt valószínűsíti, hogy a spanyol nem akarja mindenáron megnyerni a versenyt, hanem taktikusan megelégszik az ugyancsak világbajnoki címet érő második hellyel.

Alonsónak kétségkívül komoly esélye van arra, hogy harmadszor is világbajnok legyen. Nem csupán nyolcpontos előnye okán, hanem rutinja miatt is. A 2005-ben és 2006-ban a Renault-val már diadalmaskodó spanyol tapasztalata a kritikus pillanatokban szó szerint aranyat érhet; a nála öt évvel idősebb Webber és a hat évvel fiatalabb Vettel még nem élt meg ennyire kiélezett helyzetet. Az ausztrálnak és a németnek normális esetben sokat segítene a csapattársi viszony, ám kettejük kapcsolata mindennek nevezhető, csak normálisnak nem.

Webber ugyanis meg van győződve arról, hogy az istálló ellene – illetve Vettel sikeréért –dolgozik; ha nem így lenne, hangoztatja, akkor már régen megnyerte volna az idei világbajnokságot. A Brazil Nagydíjon kétségkívül elmaradt a csapatutasítás, Vettelnek nem kellett átengednie a vezető pozíciót társának, és ezt az amúgy sportszerű döntést az ausztrál zokon vette. Viselkedésből amúgy példát vehetne a tizenegy évvel fiatalabb némettől, aki szemrebbenés nélkül vette tudomásul, hogy az élen haladó autójának a motorja néhány körrel a vége előtt felrobbant Dél-Koreában. Ha nem így történik, most ő vezetne 10 ponttal, és aWilliam Hill alighanem neki nem adna jól jövedelmező oddsot.

Azért így is van mire büszkének lennie: tavaly ő futotta a leggyorsabb kört Abu-Dzabiban...

Fernando Alonso a végső összecsapásra készül
A kétszeres világbajnok Fernando Alonso vezeti autóját az első szabadedzésen a Forma-1-es Abu-Dzabi Nagydíjnak otthont adó Yas Marina versenypályán az Egyesült Arab Emírségek fővárosában, Abu-Dzabiban 2010. november 12-én. A futamot november 14-én rendezik. (MTI/AP/Kamran Jebreili)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.