A kiváltságosok: 3000 emberre tízmilliárd forint

Kováts Ákos irigylésre méltó jövőbe látó képességekkel büszkélkedhet vagy egyszerűen csak jól informált. Egy hónapja sincs, hogy a miniszterelnök a debreceni közgyűlés alakuló ülésén megerősítette, az állam anyagilag támogatja egy új stadion felépítését, ám a város főépítésze addigra már tucatnyi európai stadiont térképezett föl.

Még föl sem csattant a közgyűlési taps a bűvös tízmilliárd hallatán, a látványtervek már el is készültek. Kováts tetszését a hollandiai Nijmegen arénája nyerte el, amelynek jelenlegi befogadóképessége mindössze 12500 néző, s két éven belül szándékoznak húszezresre bővíteni. A főépítészt elsősorban az bűvölte el, hogy az építéskor figyelembe vették a környezetet. A lelátók nem emelkednek a fák koronái fölé, miként állítólag Debrecenben sem fognak.

A helyzet egyébként valóban tarthatatlan: a magyar bajnok jelenlegi otthona lepusztult és szegényszagú. A külföldi csapatok játékosai azt hitték, átverő show áldozatai, amikor megtudták, hogy ez nem az edzőpálya, másnap ott játsszák a meccset is. A kényszerköltözés a teljesítménynek sem használt, a DVSC otthon is idegenben játszott, a Puskás Ferenc stadiont a játékosoknak ugyanúgy be kellett lakniuk, mint a vendégeknek.

Óhatatlanul fölmerül a kérdés, hogy az idényenkénti három nemzetközi kupamérkőzés kedvéért szükség van-e húszezres új arénára tízmilliárdért? Ráadásul az a három sem garantált. Tavaly még a Bajnokok Ligájában vitézkedett a Debrecen, az idén már csak az Európa Ligáig jutott, és előfordulhat, hogy jövőre addig sem. A múlt ősszel sztárcsapatok érkeztek, az idén már csak sztárközeliek, ez meg is látszott az érdeklődésen. A BL-meccseken harmincezren szorongtak a lelátókon, az Eindhovenre már csak tízezren, a Harkovra csupán hatezren voltak kíváncsiak. Enynyien a jelenleg 9640 szurkoló befogadására alkalmas debreceni stadionban is elférnének, amennyiben az UEFA engedné az ottani játékot. A Barcelona (esetleges) vendégjátékán meg a húszezres is szűk lenne, de ez már az álmok világa. (A bajnoki mérkőzések látogatottsága szót sem érdemel, az átlagnézőszám háromezer, még az FTC-re sem voltak hétezernél többen kíváncsiak.) Követendő példa amúgy volna elég: Székesfehérváron kétmilliárdból elég tetszetősen kipofozták a debrecenihez hasonlóan lelakott Sóstói stadiont. Ennek a fele volt állami pénz. Győrött sem kell szégyenkezni az ETO Park miatt, a nyugodt szívvel nagyszabásúnak minősíthető beruházás túlnyomó részét magánpénzből finanszírozták. Létesítményük külleme és állaga miatt egy ideje nem röstellkednek a diósgyőriek és a zalaegerszegiek sem, az említett létesítményekben tízezernél is több szurkoló fér el, ugyanennyi pénzből ugyanennyi debreceni is a XXI. században érezhetné magát – egy alapos rekonstrukciót követően.

Akkor most hová tegyük ezt a tízmilliárdos felajánlást?Miután a kártyákat gondos kezek takarják, marad a találgatás. A miniszterelnök így mond köszönetet a keleti bástya polgárainak? Esetleg a futball nagy barátja tiszteleg a magyar labdarúgás egyetlen európai követe előtt? Vagy a pártelnök jutalmazza helyettesét, régi harcostársát?

Mi tippelgetünk, Kováts főépítész meg rajzolgat tovább.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.