Új menedzsment és új struktúra kialakításán dolgoznak az MLSZ-ben

Megszűnnek a megyei labdarúgó-szövetségek: januártól igazgatók irányítják a területi szervezeteket. Roskó Zoltánt, a Magyar Labdarúgó Szövetség operatív igazgatóját kérdeztük a projekt részleteiről.

„Kormányzati akarat, megfelelő jogszabályi háttér, megújult vezetés, bővülő pénzügyi lehetőségek: minden feltétel adott, hogy a honi futball szervezeti háttere kedvezően változzon” – rögzíti Roskó Zoltán. A korábban a magán- és az állami szektorban is jelentős projektekért felelős szakember irányítja azt a munkát, amelynek keretében a szervezet szakemberei – egy többlépcsős átalakítási folyamat fontos elemeként – újraszabják az amatőr futball irányítását.

Amint az köztudott, az MLSZ közgyűlése júniusi tanácskozásán számos ponton módosította az egylet alapszabályát, ennek nyomán a jelenlegi szisztéma teljesen megváltozik.

A megyei szövetségek megszűnnek, a területi szervezeteket januártól már az újonnan felálló igazgatóságok irányítják. Egyelőre – ahogy arra Roskó rámutat – az integráció első szakaszában az átvilágításnál tartanak. Az illetékesek felmérik: a helyi szövetségek milyen pénzügyi és technikai kondíciókkal, humán erőforrással végezték tevékenységüket. A beözönlő adatok feldolgozásában az Ernst & Young tanácsadó cég munkatársai segítik az MLSZ apparátusát. Roskó szerint november 11-re zárul a nyitó szakasz, akkorra készül el a jelentés a területi szervezetek helyzetéről.

Roskó szeretné, ha – az elnökség döntése nyomán – még a jövő hónapban kiírnák a pályázatot a megyei igazgatói posztokra. A direktorok feladata lesz a területi egység sportszakmai és operatív irányítása, a helyi stáb véglegesítése, valamint az, hogy mihamarabb megvalósítsák az MLSZ elvárásait, azaz átláthatóvá, egységessé tegyék a rendszer működését.

A sportvezető megjegyzi: „A kormány számos intézkedéssel segíti a labdarúgást: megszületett a szponzoroknak adókedvezményt biztosító jogszabály, kiterjesztették az ekhót a sportolókra és a sportszakemberekre. Ennek folytán a döntéshozók joggal várják el, hogy az érintett szervezetek hatékonyan működjenek.”

A gazdasági ügyekért is felelős vezető nem tagadja: a pénzügyi források meghatározhatják a vállalkozás sikerét, hiszen megfelelő felkészültségű szakemberek csak akkor szegődnek a futballirányításba, ha megfelelő fizetséget kapnak munkájukért cserébe. Ezzel kapcsolatban úgy véli: az MLSZ – a kedvezően változó feltételek mellett – képes lesz hozzájutni azokhoz a forrásokhoz, amelyek nélkülözhetetlenek a rendszer átalakításához.

A szervezeti változással kapcsolatban az alapvető elvárás, hogy az integrált szisztéma 2011. végére fennakadások nélkül, zavartalanul üzemeljen. A területi szervezeteknek ekkor már azonos elvek, normák és szabályok mentén, központi koordináció mellett kell funkcionálniuk. Arra a felvetésre, hogy a megyék közötti különbségek (méret, lakosság, csapatok száma stb.) kezelésére képes-e az integrált rendszer, Roskó határozott igennel felel. Leszögezi: bár a központi „sorvezető” meghatározó a rendszer minden szereplője számára, a helyi specifikumok figyelembevételével az igazgatóságok – bizonyos esetekben – eltérhetnek az irányelvektől.

Az operatív igazgató munkájának meghatározó része – egyelőre – az integráció előkészítése. Ám nem felejti el megemlíteni: vezetőtársaival a modern szervezetirányítás eszközeivel kívánják működtetni az MLSZ-t: stratégiai tervezés, átfogó teljesítménymérés…

„A szövetséget a magyar futball fejlesztése érdekében cél- és eredményorientált szervezetté kell alakítanunk!” – szögezi le Roskó. Nem kis feladat.

Profi l. A Csányi Sándor vezette szövetség a sportág egészét átszervezné
Profi l. A Csányi Sándor vezette szövetség a sportág egészét átszervezné
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.