Szépen megúszta

Szokatlanul enyhe büntetéssel sújtották az augusztusi, budapesti úszó Európa-bajnokságon két számban is aranyérmes Frederick Bousquet-t, miután szervezetében a serkentők közé tartozó heptaminolra bukkantak.

A 29 éves olimpiai ezüstérmes francia sportolót – aki még az Eb előtt, egy júniusi vizsgálaton adott pozitív mintát – mindössze két hónapra tiltotta el a sportág nemzetközi szövetsége (FINA). Az „ítélethirdetést” követően a korábbi világcsúcstartó – a verdikt súlyához igazodva – szintén rendhagyó nyilatkozatot tett: „Nincs mentő körülmény, rászolgáltam a büntetésre...”

Dr. Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport vezetője érdeklődésünkre elmondta, hogy ő is meglepetéssel értesült a FINA döntéséről, hiszen „három hónaposnál rövidebb eltiltást nem szoktak kiszabni doppingügyekben”. Nézete szerint – noha a stimulánsok csoportjába tartozó heptaminol kétségkívül az enyhébb elbírálású szerek közé tartozik – nem lehet kizárni, hogy a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség fellebbezést nyújt be.

– Elképzelhető persze, hogy a büntetés mértékének meghatározására saját hatáskörben illetékes FINA az összes körülmény mérlegelése után úgy ítélte meg, egyszerű gondatlanságról lehetett szó, s valamiféle fi gyelmetlenség nyomán került az úszó szervezetébe a koncentrációt fokozó, a fájdalomés fáradtságérzetet csökkentő anyag. Ezzel együtt az a véleményem, hogy nem elegáns a döntés.

Bousquet 50 m gyorson és a 4x100-as vegyes váltó tagjaként lett kontinenselső a Margit-szigeten rendezett Eb-n, 50 m pillangón másodikként zárt, míg a 2008-as pekingi olimpián a 4x100-as gyorsváltóval lett ezüstérmes. Büntetése visszamenőleges hatállyal, szeptember 20-tól lépett érvénybe.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.