Világbajnokságot tessék!

A két végrehajtó bizottsági tag vesztegetési ügye nyomán a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségre újfent annak a gyanúnak az árnyéka vetül, hogy vezetői között számos megvásárolható funkcionárius akad – írta a Die Welt.

A német konzervatív újság politikai rovatában közölt cikk a nigériai és óceániai FIFA-illetékes mentegetőzése dacára leszögezi: kétséget kizáróan felmerül a gyanú, hogy a világbajnokságok rendezési joga megvásárolható. A legújabb botrány egyúttal megerősíti a világ leghatalmasabb sportszervezetével kapcsolatos korábbi információkat. A mostani „lebuktató akciót” (amint arról lapunk beszámolt – A szerk.) a The Sunday Times rendezte meg: a brit újság vasárnap arról számolt be, hogy a FIFA egyes tisztviselői pénzt kértek azért, hogy a 2018-as, illetve a 2022-es vb helyszínének kiválasztásakor az adott országra voksoljanak.

Amint arra a Die Welt emlékeztet, már Sepp Blatter FIFA-elnök első megválasztását (1998) is olyan vádak kísérték, hogy sikerét az afrikai államok küldötteinek szóló „juttatásokkal” biztosította be.

A FIFA egykori cégének, a vb-k közvetítési jogával sáfárkodó ISMM/ISL-csoportnak a csődje nyomán svájci nyomozók fényt derítettek a megvásárolhatóság tényleges dimenziójára: a cég menedzserei öszszesen 138 millió svájci frankot utaltak át a FIFA, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság és más sportszövetségek funkcionáriusainak számlájára. Mielőtt még Jean-Marie Weber, a „kenőpénzküldönc” a csődgondnoknak fizetett 2,5 millió frankkal, valamint a megvesztegetett tisztségviselők az ügyészségnek kipengetett 5,5 millió frankkal elérték a gyanúsítottak nevének titokban tartását, napvilágra került két lefizetett sportdiplomata neve. Az egyik, Nicolas Leoz paraguayi FIFA-vb-tag 130 ezer dollárt vett föl. A másik kedvezményezett Ricardo Teixeira brazil szövetségi elnök volt, ő 2,5 millió dollárt kapott.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.