Szigetfesztivál

Kis, szépen megépített hajók úszkáltak a szuzukai depó előtti aszfalton. Az ember csak gyönyörködött a pompás leleménnyel megalkotott vízi járműveken –az első helyet az energiaitalokból készített kompozíciónak adtuk volna –, mindazonáltal arra is gondolt, hogy Japánban alkalmilag Forma–1-es autóversenyt, a citált úsztatás időpontjában speciel időmérő edzést rendeznének; nem lesz ennek jó vége...

A vonatkozó tréninget aztán a szigetországi szervezők – nem volt mit tenniük –el is halasztották, ekként a rajtsorrendet a magyar idő szerint vasárnap hajnali, konkrétan a futam elé illesztett edzés határozta meg. (Megjegyzendő, ilyesféle változtatásra legutóbb hat esztendeje volt példa, szintén Szuzukában; akkor tájfunveszély miatt módosították a programot.)

Elég az hozzá, hogy az élről a Red Bull-os Sebastian Vettel kezdhetett, a második rajtpozíció pedig csapattársáé, Mark Webberé lett; harmadiknak Lewis Hamilton autózott be, ám a brit pilóta öt hellyel hátrébbról indulhatott csupán, mivel McLarenjében a megelőző szabadedzésen váltót cseréltek. Szegény Hamiltont még az ág is húzza, konstatálhattuk ekkor, kivált, mert az idei világbajnokság legutóbbi négy versenyén csak egyszer ért célba...

S ha ennyi minden egy viadalra kevés lett volna, a startnál kialakult némi kalamajka: hátul Vitalij Petrov Renault-ja a német Nico Hülkenberg Williamsével ütközött, Felipe Massa Ferrarija pedig Vitantonio Liuzzi kocsijával (Force India) találkozott, és ment tropára; e négy pilóta mellett kiállásra kényszerült Lucas di Grassi (Virgin), továbbá a Hamilton hátrapasszintása nyomán harmadikként induló, a rajt után Webber elé befurakodó, ugyanakkor autója jobb hátsó kerekét jól elvesztő lengyel Robert Kubica (Renault) is...

Ilyen nyitány után talán említeni sem kell: bejött a pályára a biztonsági autó.

A verseny hét kör után folytatódott „rendesen”, de legalább a hátralévő periódusban hasonlóan durva esetekkel nem szolgált. Vettel biztosan vezetett Webber, valamint a korábbi kétszeres világbajnok Fernando Alonso előtt, míg a trió mögött a végső győzelemre esélyes – ekkor még – ötös fogat további két tagja, a címvédő brit Jenson Button és Hamilton haladt. S bár féltávnál – a szervizlátogatások miatt – Button is vezetett, nem volt kérdés, hogy a Red Bull hétvégéjét láthattuk Szuzukában. Vettel, miként tavaly, ezúttal is győzött, mögötte pedig Webber futott be, ráadásul a legszebb hajócskákat is az e garnitúrához tartozó személyek gyártották... Harmadikként Alonso, negyedikként Button finiselt, és igen: a jó öreg Michael Schumacher egészen jól vezetett, be is futott hatodiknak. Amúgy ne hagyjuk ki a hazai környezetben szereplő Kobajasi Kamuit: príma és bátor előzéseket hajtott végre, hogy azért maradjon izgalom a vetélkedő közepére-végére is, s mutatványaival hetedikként zárt.

A vb-pontverseny alapján úgy fest, három kolléga maradt talpon a végső sikerért: továbbra is Webber vezet, mögötte Alonso és Vettel ugyananynyi pontot számlál, mindazonáltal a spanyol egyelőre annyival jobb, hogy eggyel több futamelsősége van.

A következő futamot elvileg Dél-Koreában rendezik; noha –mint beszámoltunk róla – sok a gond a jeongami rendezvénynyel, a legfrissebb hírek szerint nincs akadálya a jövő vasárnapi száguldásnak.

Japán Nagydíj: 1. Sebastian Vettel (német, Red Bull), 2. Mark Webber (ausztrál, Red Bull), 3. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari), 4. Jenson Button (brit, McLaren), 5. Lewis Hamilton (brit, McLaren), 6. Michael Schumacher (német, Mercedes), 7. Kobajasi Kamui (japán, Sauber), 8. Nick Heidfeld (német, Sauber), 9. Rubens Barrichello (brazil, Williams), 10. Sebastien Buemi (svájci, Toro Rosso).

A pontversenyek állása a 16. futam után (még három van hátra). Pilóták: 1. Mark Webber 220, 2–3. Fernando Alonso és Sebastian Vettel 206-206, 4. Lewis Hamilton 192, 5. Jenson Button 189, 6. Felipe Massa (brazil, Ferrari) 128, 7. Nico Rosberg (német, Mercedes) 122, 8. Robert Kubica (lengyel, Renault) 114, 9. Michael Schumacher 54, 10. Adrian Sutil (német, Force India) 47. Csapatok: 1. Red Bull 426, 2. McLaren 381, 3. Ferrari 334.

Puff neki! Massa autója a karambol után
Puff neki! Massa autója a karambol után
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.