Mindenki másképp gyógyítaná a nagybeteg pólót
A szeptemberi Európa-bajnokságon tapasztaltak nyomán az utóbbi hetekben korábbi világnagyságok sora szólalt meg a jobbítás szándékával, ám korántsem egységes álláspontot képviselve. Egyvalamiben azonban mindannyian egyetértettek: az ad hoc, hasraütésszerű változtatgatások után valamit tenni kell, mert így nem mehet tovább.
A „leghangosabban” Faragó Tamás, Montreal olimpiai bajnoka érvel a szabálymódosítások mellett. Nézete szerint kisebb labdával, nagyobb kapura, rövidebb pályán kellene játszani a pólót. A legendás „Tonó” csapatonként hat helyett csupán öt mezőnyjátékost engedne a vízbe, s a büntetőket ismét négy méterről végeztetné el. Gerendás György, Faragó korábbi válogatottbeli társa, jelenlegi sikeredző szerint az a legnagyobb gond a vízilabdával, hogy szabályrendszere kevéssé érthető, bírói ítéletei nem egyértelműek a nézők számára.
Az egri tréner a Nemzeti Sportnak írt elemzésében sarkalatos pontnak tartja a kiállítások kérdését; azt szorgalmazza, hogy a büntetésnek valódi súlya legyen, a szabálytalanságot elkövető játékost akár egy-másfél percre száműzzék a medencéből. A helyzetet jól jellemzi, hogy Kásás Zoltán – aki játékosként és szakvezetőként is a sportág elismert alakjává vált – ez ügyben éppen a Gerendás által felvetettek ellenkezőjét szeretné elérni, nevezetesen azt, hogy a kiállított pólós azonnal visszatérhessen a játéktérre, amint kiúszott onnan...
Benedek Tibor, a Kemény Dénes irányítása alatt három olimpiát nyerő, a válogatottól két éve elköszönt klasszis általánosabban fogalmazza meg negatív véleményét. Azt mondja, az a probléma, hogy máson változtatna egy kétméteres délszláv izomkolosszus és megint máson egy 170 centis spanyol. Az Origo.hunak adott nyilatkozatában így összegezte álláspontját: „Talán hatásos lenne, ha tönkremenne a vízilabda, hogy lássák, így tényleg nem jó, de ezt inkább nem kéne megvárni.”
Amikor dr. Martin Györgynek, a hazai szövetség elnökének, a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) vízilabda technikai bizottsága tagjának fölvetem, hogy milyen témában kérem a véleményét, sokatmondó, határozott reakcióval indít: „Noha mindenki látja, hogy valami nincs rendben, már idehaza is képtelenek vagyunk egységes nézőpont kialakítására. Hogyan remélhetnénk akkor, hogy a nemzetközi színtéren sikerül dűlőre jutni?” Hozzáteszi: bár nyilvánvalóan rövidlátó, népszerűsítésellenes szemlélet, ha egy-egy nemzet a saját játékstílusának megfelelően ragaszkodik valamely szabályhoz, vagy éppen amiatt kísérel meg változtatni azon, illúzió azt gondolni, hogy bárki is kilép a cipőjéből.
„Elárulom, a londoni olimpiáig biztosan nem fogunk mi sem, ráadásul kizárólag a FINA hozhat alapvető módosító döntéseket, a szervezet pedig – már csak az idő rövidsége miatt is – a 2013-as kongresszusnál hamarabb aligha tűzheti napirendre a kérdést.” Martin amúgy elismeri: a vízilabda – ő úgy gondolja, elsősorban a fedett uszodák korlátozott befogadóképessége miatt – egyhamar nem lehet komoly versenytársa a legvonzóbb csapatjátékoknak. Legföljebb az életéért küzdhet...
