Drogba: ahogy szokta

A Premier Liga hetedik fordulójának csattanója vasárnap délutánra maradt, amikor a Chelsea a Stamford Bridge-en fogadta esküdt ellenségét, az Arsenalt. Az észak-londoni látogatók a puszta pontszerzésen kívül elégtételt venni jöttek a nyugati városrészbe.

A 2005 óta egyetlen trófeát sem szerző „ágyúsok” mindössze kétszer tudták két vállra fektetni riválisukat legutóbbi tizenhét összecsapáson. Az Arsenalnak mindenekelőtt mumusát, Didier Drogbát kellett volna semlegesítenie, a 32 éves elefántcsontparti középcsatár ugyanis valósággal megtáltosodik, amikor Arsene Wengert meglátja a kispadon. Az elmúlt tíz alkalommal tucatszor talált be a francia edző mindenkori kapusának hálójába...

A múlt heti forduló után, amikor meglepetésre mindkét csapat kikapott – de ha lehet, az Arsenal csúfosabban, hiszen a bajnoki újonc West Bromwich ellenében –, a Chelsea elleni győzelem, különösen a sérült Robin van Persie és a csapatkapitány Cesc Fabregas távollétében hangzatosan bizonyította volna, hogy Wenger ifjú gárdája felnőtt. Az álom azonban illúziónak bizonyult. Bár az Arsenal többször is, főleg a két félidő elején dominálta a pályát, ezúttal sem találta meg a házigazdák ellenszerét, és 2-0-ás vereséget szenvedett. Ahogy az várható volt, Drogba ezúttal is feliratkozott a góllistára: röviddel a szünet előtt Ashley Cole remek beadásából talált be a hálóba. A nagy attrakció mégis Alex 85. percben szerzett szabadrúgásgólja volt; a labda, mint az ágyúgolyó vágódott Fabianski kapus hálójának jobb sarkába.

A szombati találkozók közül a Manchester United sunderlandi vendégszereplése keltette fel leginkább a szurkolók érdeklődését, hiszen az északangliai csapat mesteredzője, Steve Bruce, Sir Alex Ferguson egyik büszkesége volt, az első angol csapatkapitány, aki ugyanabban az évadban (1993–94) a bajnoki címet és az angol kupát is megnyerte. Az általános várakozás az volt, hogy valenciai BL-győzelme elég önbizalmat adott az MU-nak ahhoz, hogy a változatlanul sérült Wayne Rooney nélkül is hengereljen kevésbé illusztris házigazdája ellen. Nem ez történt. Lehet, a vendégek lelki egyensúlyát megbolygatta, hogy öltözőjüket csőtörés miatt elöntötte a víz, így a mérkőzést húszperces késéssel kezdték. Az első félidőben még szerencséjük is volt a „vörös ördögöknek”, hogy Steed Malbranque és Bolo Zenden is kihagyta hatalmas helyzetét. A szünet után beerősített a United, de így sem sikerült bevennie a „fekete macskák” kapuját. A Michael Owen helyére beállt Dimitar Berbatov ezúttal nem volt eredményes. A szánalmas 0-0-ás végeredmény azt jelenti, hogy az MU sorozatban negyedszer játszott döntetlent idegenben, és a múlt vasárnaphoz hasonlóan kihagyta a lehetőséget a bajnok és listavezető Chelsea utolérésére. Ennél még nagyobb csapás érte vasárnap délben az együttest, amikor is helyi riválisa, a Manchester City, ha nehéz küzdelemben is, de 2-1-re felülmúlta a Newcastle-t, és ezzel beelőzött a táblázaton. A világ leggazdagabb csapatának első gólját tizenegyesből az argentin Carlos Tevez szerezte, majd a honfitársJonas Gu tierrez egyenlített, végül a feltörekvő tehetség, a csereként beállt Adam Johnson negyedórával a mérkőzés vége előtt biztosította a hazaiak három pontját.

Új bálványa van a Tottenham Hotspur szurkolóinak az új szerzemény Rafael van der Vaart személyében. A holland válogatott játékosnak köszönhetően sikerült a sérülésekkel bajlódó észak-londoniaknak előbb az egyenlítés, majd a 2-1-es győzelem az Aston Villa ellen, mindkétszer a hórihorgas Peter Crouch fejesét értékesítve. A tottenhami veterán tréner, Harry Redknapp dicsősége egyben az Aston Villához néhány napja leigazolt nem kevésbé tapasztalt Gerard Houllier első vereségét jelentette. A bajnokság meglepetése a Liverpool összeomlása. Az Anfi elden az újonc Blackpooltól elszenvedett 2-1-es zakó után a csapat a kiesőzónában szégyenkezik.

Az élcsoport: 1. Chelsea 18 pont, 2. Manchester City 14, 3. Manchester United 13, 4. Arsenal 11 (16-9), 5. Tottenham 11 (8-6), 6. West Bromwich 11 (9-12).

Drogba újra gólt szerzett Wenger csapata ellen
Drogba újra gólt szerzett Wenger csapata ellen
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.