A mindenkori sportvezetés egységesen támogatta a nemes célt, csakhogy pénz soha nem volt a megvalósításra. Nem csoda, hiszen a szűkös forrásokat felemésztette az olimpiai felkészülés, az intézményrendszer működtetése, az utánpótlásműhelyek életben tartása... Ingatlanvásárlásra vagy építésre nem jutott. Szabó elismeri, jelentős befektetésről lenne szó, hiszen – ideális esetben, a hasonló külföldi intézmények mintájára – háromezer

négyzetméteren rendezkednének be. A múzeum jelenleg hat épületben és tizenegy helyen működik. A központi iroda például a Puskás stadion toronyépületének aljában, egy korábbi szolgálati lakásban kapott helyet.

A múzeum munkatársainak az évtizedek óta húzódó hontalanság sem szegte kedvét: továbbra is interaktív, modern, turistacsalogató intézményről álmodnak. Szabó rámutat: nincs olyan újonnan épített stadion a világon, amely ne adna helyet valamiféle kiállításnak. „Ha valóban megépül a nemzeti aréna, akkor a gyűjtemény méltó otthonra lelhetne.” Arra a kérdésre, hogy valóban komoly érdeklődésre tarthat-e számot egy esetleges állandó kiállítás, fölöttébb hatásos felvetéssel válaszol: „Elképzelhető, hogy ne érdekelné az iskolásokat, a felnőtteket, a sportszeretőket, a Magyarországra látogató külföldieket Hajós Alfréd ötkarikás aranyérme vagy a megannyi Puskás Ferenchez kötődő relikvia?” Pláne, ha sikerülne a terv, azaz olyan modern múzeumot hoznának létre, amelyben a látogatók evezőpadon modellezhetnék a mozgást, ahol tizenegyest lőhetnének vagy akár jégkorongos büntetőt, esetleg rég elfeledett, szabadtéri népi játékokat próbálhatnának ki.

A kollekciót is tovább gazdagíthatná egy saját épület, hiszen a magángyűjtők egy része ma nem szívesen kölcsönöz a múzeumnak azzal az indokkal, hogy a tárgyak úgyis csak a „pincébe” kerülnek. Tény, hogy az időszaki kiállítások csak pillanatfelvételt mutatnak a magyar sportmúltból. Szabó arról mesél, hogy sokan azzal a felkiáltással fordulnak hozzá az aktuális látnivaló megtekintése után: „Ez remek, de szeretnénk megnézni a múzeum állandó kiállítását is!”

Csakhogy – egyelőre – nincs mit. Talán a tervezők és a sportvezetők nem feledkeznek el a hontalan intézményről, amely az ország sportsikereit idéző tárgyakat őrzi. Már csak azért sem, mert – ahogyan Szabó Lajos emlékeztet rá – „csak a múlt az, ami biztos”.