Hírek

Veszélybe került az október 3-án kezdődő Nemzetközösségi Játékok megrendezése: a részvevők egyre többen és hevesebben bírálják az indiai szervezőket. A legnagyobb problémát a biztonság szavatolása, a beruházások csúszása és a nem megfelelő higiéniai feltételek jelentik, ennek nyomán több klasszis – többek között Angliából Phillips Idowu világbajnok hármasugró (képünkön), valamint Christine Ohuruogu olimpiai és vb-első 400-as futó – is lemondta a részvételt. Az is nyugtalanítja a vendégeket, hogy vasárnap ismeretlen fegyveresek vaktában lövöldözni kezdtek Újdelhi óvárosában; továbbá hogy kedden leszakadt az a gyalogoshíd, amelyet a Játékok helyszíneit kötné össze, s többtucatnyian megsérültek. (Újdelhi)

Pozitív lett a doppingtesztje Dimitrij Ovtcharovnak, a múlt héten Európa-bajnoki aranyérmet szerzett német válogatott asztaliteniszezőjének. A huszonkét éves játékos szervezetében klenbuterol nyomaira bukkantak az augusztus 23-án levett mintában. (Frankfurt)

Sima győzelmet aratott a nyolcadik helyen kiemelt Szávay Ágnes a 220 ezer dollár összdíjazású, kemény pályás női tenisztorna első fordulójában: 6:1, 6:2-re verte a szlovén Hercogot. (Szöul)

Hétközi, negyedik forduló a spanyol labdarúgó-bajnokságban: a Real Madrid Cristiano Ronaldo büntetőjével, valamint Higuain és Benzema góljával 3-0-ra nyert a vendég Espanyol ellen. (Madrid)

Biztosítani fogja a kormány a debreceni stadion megépítéséhez szükséges állami szerepvállalást – fogalmazott Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője a kabinet szerdai döntését ismertetve. Szijjártó elmondta: a kormány határozatot hozott arról, hogy október 15-ig olyan minisztériumi előterjesztést kell készíteni, amely az új, immár Bajnokok Ligája-mérkőzések vendégül látására alkalmas debreceni sporttelep felépítésével kapcsolatban tartalmazza a finanszírozási és üzemeltetési konstrukcióra vonatkozó javaslatokat is.

Élvonalbeli csapatok győzelmei a labdarúgó Magyar Kupa harmadik fordulójában: Újbuda–FTC 1-8, Győr II–Pápa 1-2, Bonyhád–Siófok 0-2, Szekszárd–Kaposvár 1-3, Balatonlelle–Paks 0-4, Budaörs–Honvéd 1-2, Videoton II–MTK 0-4, Tököl–Vasas 2-4, Békéscsaba–Kecskemét 1-2.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.