Olasz heteket tartottak

Vincenzo Nibali nyerte a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körversenyt. A Liquigas 25 éves versenyzője az első olasz bringás 1990 óta, aki győzni tudott a viadalon. A spanyol Ezequiel Mosquera – negyvenegy másodperc hátránnyal – a második helyen végzett, a szlovák Peter Velits, aki két szakaszt is nyert, a harmadik lett.

A megméretés utolsó, San Sebastián de los Reyes és Madrid közötti 100 kilométeres etapját az amerikai Tyler Farrar nyerte a brit Mark Cavendish előtt. A sprinterek pontversenyében Cavendish, míg a „hegymászók” listáján a francia David Moncoutie végzett az első helyen.

Nibali győzelme nyomán az olasz média máris a helyi kerékpársport reneszánszát ünnepli, miután a három nagy körversenyből kettőn itáliai sportoló diadalmaskodott. (A Giro Ivan Basso sikerét hozta az idén.)

Az olimpiai bajnok Fabian Cancellara mindent megtett, hogy elterelje a média érdeklődését a pályafutása legnagyobb sikerét elért itáliai győztesről. A svájci versenyző ugyanis a pénteki szakaszt feladta, kikapcsolta a telefonját, és a repülőtérre hajtott. A sportoló az egyik internetes közösségi oldalon üzent: pihenőre van szüksége... A csapat vezetése nem sokáig gondolkodott azon, hogy miként reagáljon a klasszis újszerű megoldására, amennyiben Bjarne Riis, az istálló első embere bejelentette: a Saxo Bank szerződést bont Fabian Cancellarával, aki 2006 óta szerepelt a garnitúrában.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.