Bolgár mester hármasa

Vasárnap délben száznyolcvanadik alkalommal csapott össze egymással az angol futball két óriása, a Manchester United és a Liverpool. Az első félidőben összehasonlíthatatlanul jobban játszott a Man United, ám az áttörésre jó fél órát kellett várni: a tavalyi rettenetes szezonja után magára talált Dimitar Berbatov Ryan Giggs szögletét fejelte a hálóba. A szünet után Berbatov szépségdíjas góllal duplázott: a támadást Darren Fletcher indította, aki Nanit hozta játékba.

A portugál játékos beadását Berbatov káprázatos technikával, ollózva lőtte kapura, olyan erővel, hogy a labda a kapufa alsó feléről pattant be a hálóba. A nap hőse szerezte meg a győztes gólt is, újabb lélegzetelállító fejessel, így hatvannégy év óta ő az első „vörös ördög”, aki mesterhármast produkált a Liverpool ellen. Igaz, közben igazi dráma alakult ki, majdnem infarktust okozva Sir Alexnek. Jó barátja, Roy Hodgson csapata a szünet után ugyanis visszaküzdötte magát a mérkőzésbe. Steven Gerrard csapatkapitány előbb, a 64. percben, jogos büntetőt értékesített – Johnny Evans szabálytalanul akadályozta Fernando Torrest –, majd hat perccel később szabadrúgásból talált a hálóba. Ám Berbatov harmadik gólja után már nem volt visszaút: az MU 3-2-re legyőzte a Liverpoolt.

Az Arsenal nemhogy nem állt a tabella élére szombat este, hanem értékes pontokat is vesztett a bajnoki elsőségért folytatott küzdelemben. Arsene Wenger kirohanása a negyedik bíró ellen jól érzékeltette a francia „professzor” mérgét, amiért 1-1-es döntetlennel zárult a sunderlandi látogatás. Az Arsenal 13. percben szerzett gólja joggal tart igényt a szezon eddigi legbizarrabb találatára. Az előretörő Cesc Fabregas elől Kieron Richardson Anton Ferdinandhoz passzolt, aki számos jelentkezőnek adhatta volna tovább a labdát, ehelyett kivárt, majd szerencsétlen módon úgy találta el Fabregas jobb lábát, hogy a labda azon gellert kapva harmincöt méteren át repült, és meg sem állt Mignolet hálójának bal sarkáig. Az „ágyúsok” spanyol kapitánya a nagy igyekezetben izomhúzódást szenvedett, így le kellett cserélni. Nem egészen egy óra elteltével a vendégek emberhátrányba kerültek. Alex Song második sárga lapja után korai fürdőre kényszerült. Az Arsenal nem omlott össze, továbbra is teljes tehetetlenségre kárhoztatta a házigazdákat. Amikor Ahmed Elmohamady a tizenhatoson belül elkaszálta Samir Nasri lábát, és Dowd bíró büntetőt ítélt, eldőlni látszott a találkozó sorsa. Ám Tomas Rosicky a kapu fölé rúgta a tizenegyest. A Sunderland a négyperces hosszabbításban tért végre magához, és Darren Bent révén egyenlített.

A Chelsea újabb habkönnyű győzelmet aratott. A londoni garnitúra ezúttal a Blackpool együttesét múlta felül 4-0-ra.

Az élmezőny: 1. Chelsea 12 pont, 2. Arsenal 11, 3. Manchester United 11.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.