Futballhuliganizmus: ez volt, ez van... Mi lesz?

Berzi Sándor MLSZ-főtitkár 1998 novemberében azt mondta a futballhuliganizmusról szóló, parlamenti nyílt napon: „A huszonnegyedik órában vagyunk." Az elszántság fokát jelezte, hogy az eseményen (amely előtt elmélyedhettünk az Elektronikus szurkoló-nyilvántartás című projekttervezetben is) Wootsch Péter államtitkár sietett tudatosítani: „A labdarúgás csak akkor foglalhatja el ismét méltó helyét a szórakoztatásban és a gazdaságban, ha a normális polgárok félelem és aggodalom nélkül kijárhatnak a találkozókra, sőt családjukat is magukkal vihetik." Természetesen az igazságügyi tárca és a belügy illetékese is szót kapott („...az elsődleges problémát a szurkolócsoportok jelentik"), majd Kolláth György alkotmányjogászé lett a mikrofon. Mint mondta: az MLSZ-t jogi dilettantizmus és megátalkodottság jellemzi, s a megoldás a többszintű, sportágspecifikus szabályozás lenne.

Az akkori elszántságot jól jellemzi, hogy három hónappal korábban Bakonyi Tibor és Páva Zoltán képviselő törvényjavaslatot terjesztett be a T. Háznak (idézet ’98 júliusi cikkünkből): „A huligánokról a rendezők nyilvántartást vezethetnének, feljegyezve az illetők nevét, becenevét, lakcímét, személyiigazolvány-számát, dokumentálva fényképét. (...) A képviselők szerint a rendezvények biztonságának és a sportszervezetektől független ellenőrzésének érdekében kormányzati konzultatív szervezetként létre kellene hozni a Sport Bizottságának Nemzeti Testületét.”

S hát abban a ciklusban avatták volna föl a ma már unásig ismételt, ötmilliárd forintos beléptetőrendszert is, csak több pálya teljesen alkalmatlan volt a készülékek telepítésére...Meganynyi rasszista szólam, kisebb-nagyobb atrocitás és kósza javaslat után 2003 májusában került ismét fókuszba a huligánkérdés megoldása, amikor az FTC–Debrecen találkozót követően a drukkerek a pályára tódultak, s néhány játékos ütlegelése mellett egy bátor szimpatizáns hátulról vesén rúgta Szentes vendégedzőt. Az eseményt értékelő parlamenti vizsgálóbizottság ekként vont konklúziót: „Ki kell dolgozni és még a következő bajnoki szezon előtt életbe kell léptetni azokat a szabálysértési eljárásokat, amelyek meggátolják illetéktelen személyek küzdőtérre lépését, illetve a bedobálásokat. Ennél is szigorúbban kell fellépni a rasszista, gyűlöletkeltő megnyilvánulásokkal szemben, és minden törvényes eszközzel érvényt kell szerezni a sportrendezvények biztonságára vonatkozó előírásoknak.” Kisvártatva, 2003 szeptemberében az elmaradhatatlan konferenciát is megtartották, ezúttal Debrecenben.

Az újabb felbuzdulásra 2006 májusáig kellett várni; az Újpest–MTK találkozó végén drukkerek rontottak a gyepre, s egyikük pofont adott Bede játékvezetőnek; a vendégek csatára, Kanta is kapott volna, csak neki sikerült elmenekülnie. Aztán nagyjából 2007 novemberéig nem történt semmi, akkor viszont „az Országos Rendőr-főkapitányság, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium és a Magyar Labdarúgó Szövetség képviselőinek részvételével háromoldalú megbeszélést tartottak, amelyen létrehoztak egy munkacsoportot a sportrendezvények biztonságának javítása érdekében”.

Én mindenkit csak biztatni tudnék.

MLSZ: ezt kéne most tenni...

Samu István, az MLSZ biztonsági bizottságának elnöke az MTV Ma Reggel című műsorában csütörtökön közölte: a testület keddi ülésén - az Újpest-FTC futballmérkőzés botránya nyomán - áttekintették a pályákon kialakult helyzetet, és meghatározták, melyek a futballhuliganizmus általános felszámolásához szükséges lépések. „A szurkolók anonimitásának megszüntetésére kell helyezni a hangsúlyt, vagyis be kell vezetni a névre szóló jegyvásárlást és ellenőrizni is kell tudni, hogy azokkal valóban a jogosult személyek lépnek-e be a stadionokba" - idézte az MTI Samut, aki szerint ezen kívül működőképes kamerás ellenőrző rendszerekre van szükség a pályákon, amelyekkel felismerhetők a szurkolók.

Samu úgy látja: a megvalósítás nem elsősorban pénzkérdés, hiszen a rendező klubok e feladatokra szerződést köthetnek a rendőrséggel. „Vannak érvényes jogszabályok a futballhuliganizmus ellen, csak ezeknek érvényt kell szerezni" - húzta alá.

Borbély Zoltán, az MLSZ elnökségi tagja - a Legfőbb Ügyészség szóvivője - szintén úgy látja: a rendőrségnek szerepet kell adni a kiemelt kockázatú mérkőzések biztosításában: „Egyrészt, mert tavaly nyár óta az intézkedő rendőrnek és az őt támogató személynek a jelenleg érvényben lévő törvény nagyobb védelmet biztosít, mint korábban. Most már a hivatalos személy ellen erőszakkal fellépőket kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel lehet büntetni. Másfelől a rendőrség jobban ki tudja szűrni, hogy illetéktelen személyek kerüljenek a soraiba, mint a biztonsági szolgálatok." Elmondta azt is: szerinte a rendbontók esetében a rövidebb, ám letöltendő börtönbüntetésnek nagyobb visszatartó ereje lenne, mint a felfüggesztett szabadságvesztésnek.

Hatékony brit fellépés a futballhuliganizmus ellen

A hillsboroughi katasztrófát követő Taylor-jelentés alapjaiban megváltoztatta a labdarúgás arculatát a szigetországban. Mint emlékezetes, az 1989. április 15-én a Sheffield Wednesday stadionjában rendezett Liverpool-Nottingham Angol Kupa-mérkőzés kezdetén kialakult tülekedés során 96 liverpooli szurkoló vesztette életét. A történtek felderítésére elrendelt, Lord Taylor of Gosworth által elvégzett átfogó vizsgálat eredménye 1990 januárjában látott napvilágot.

A dokumentum megállapította, hogy a tragédiát nem a huligánok rendbontása, hanem rendőri alkalmatlanság okozta, ám minden területre kiterjedő változásokat javasolt. Az angol élvonal és második liga csapatait kötelezték: legkésőbb három éven belül minden fizető nézőjüknek ülőhelyet kell biztosítaniuk. A drukkereket pedig arra, hogy székükből „tartósan" nem állhatnak fel.

A futballhuliganizmussal szemben a még a Thatcher-kormány idején, 1989-ben elfogadott, a stadionok közönségére vonatkozó törvény (Football Spectators Act) lépett fel, amely a rendezők számára lehetővé teszi, hogy a legcsekélyebb nézőtéri kilengésre lecsapjanak. Nem tűrik meg az ellenfél - vagy további más csapat - szurkolóit a hazai közönség lelátóin, azonnal kivezetik a stadionból a fajgyűlölő megnyilvánuláson kapott nézőket, a sporttelepen és az azon kívül testi erőszakot elkövetőket pedig évekre vagy akár örökre is eltiltják a belépéstől. Nagy-Britanniában az azonosítás és az ítélkezés immár bevett gyakorlat. A napokban - a közrend erőszakos megzavarása és súlyos testi sértés vádjával -tizenegy elvadult skót szurkoló került rács mögé; a leghosszabb elzárás három és fél évre szól. A Rangers-hívek a 2008-as, Manchesterben rendezett Zenit-Glasgow Rangers UEFA Kupa-döntő után olyan pusztítást végeztek az észak-angliai iparvárosban, amilyenre - a bíró szerint utoljára - 1940-ben a Blitzkrieg, a németek Anglia elleni villámháborúja idején került sor. (R. Hahn Veronika, London)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.