...de a miénk!
Az idehaza különleges (vagy inkább kivételes) bánásmódban részesülő, a világ nagy részén azonban szinte nem is ismert – jobb esetben értetlenkedéssel vegyes csodálkozással szemlélt – sportág kontinensbajnokságán elért negyedik helyet csak rendkívüli erőfeszítések árán lennének képesek ünnepelni azok, akik valamelyest is járatosak a medencék környékén. A mind familiárisabbá váló játékban a jugoszláv utódállamokon és a jól szervezett csapatbajnokságuk nyomán ismét előretört olaszokon, na meg „rajtunk” kívül nehéz valamirevaló együttest említeni: a spanyolok árnyékai korábbi önmaguknak, a görögök színtelenek-szagtalanok, az oroszok felismerhetetlenek. A magyar válogatott tehát egy olyan tornán csúszott le a dobogóról – tegyük hozzá: jobbára elkeserítően gyenge játékkal –, melyen a lényeget illetően, a sport általános mércéit nézve öt értékelhető együttes vett részt (1. Horvátország, 2. Olaszország, 3. Szerbia, 4. Magyarország, 5. Montenegró).
Miközben az ember azon tűnődik, vajon létezik-e még egy sportág, amelynek világversenyén – ha nem a házigazda játszik – konganak az ürességtől a lelátók (s amelynek még az elődöntőjét sem jut eszébe megnézni jóformán senkinek, aki nemzetisége okán nem érintett a mérkőzésen), a lelke mélyén persze szurkol nagyon: igaza legyen a kapitánynak, aki szerint a Zágrábban hiányzó Kiss Gergely és Kásás Tamás visszatérésével „sokkal jobb esélyeink lesznek a jövőben”, s a háromszoros olimpiai bajnok társaságból két év múlva akár négyszeres is lehet. Ugyan a mögöttünk hagyott napok után ezt most átlag fölötti fantáziával lehet csak elképzelni, a kincstári optimizmust kutya kötelesség előbányászni, elvégre a póló – akármilyen viseltes is – a miénk, kis országunk kis sportja, már-már hungarikum, hajrá tehát!
Viszont megmondom úgy, ahogy van: szombat este, amikor Törökország az utolsó másodpercben szerzett két ponttal legyőzte Szerbiát a férfi kosárlabda-világbajnokság parádés, kunsztokkal spékelve látványos, a sportba valaha beleszerelmesedettek számára alighanem felejthetetlen elődöntőjében, mélységes irigység fogott el. És nem azért, mert a törökök már biztosan jobb helyen végeznek a negyediknél.
