Huszti a hülyítésről
„Nem hirtelen felindulásból határoztam el, hogy lemondom a válogatottbeli szereplést. Nem a moldávok elleni meccs után született ez a döntés. (...) Először akkor fogalmazódott meg bennem a gondolat, amikor az angolok elleni mérkőzést megelőző edzésen a szakvezetés azzal vádolt, hogy motiválatlan vagyok. Rólam, aki mindig a maximális odaadásra törekedett, azt feltételezte Egervári Sándor, hogy lélektelenül készülök. A barátságos összecsapás után már jeleztem néhány társamnak, hogy nem szimpatikus nekem az a légkör, ami a csapat körül kialakult, a svédországi Ebselejtező pedig végérvényesen rádöbbentett, nem tetszik az az út, amelyen járunk.
A véleményemet (...) Egervári Sándorral is megosztottam. A Moldova elleni összecsapás után jeleztem a szövetségi kapitánynak, (...) hogy sajnos az utóbbi időben kevés szerepet kapok a klubcsapatomnál, ezért a jövőben a Zenitre kívánok koncentrálni, ott kiharcolni, hogy stabil csapattag legyek – ezzel pedig megkönnyítem az ő dolgát is, nem kell, hogy számoljon velem a kerethirdetéseknél, nem kell, hogy megmagyarázza, mi az oka a mellőzésemnek…
Sanyi bá’ a meccshiánnyal magyarázta, hogy nem jut nekem főszerep a válogatottnál, amit el is fogadok, ugyanakkor azt nem tartom korrekt húzásnak, hogy több társamnál nem veszi figyelembe, milyen és mennyi szerep jut az adott futballistának az egyesületében. Majdnem száz Bundesliga-, körülbelül húsz francia és jó néhány orosz bajnoki, s nemzetközi találkozó van a hátam mögött – míg aki kezdőként jut szóhoz a válogatottnál, sosem játszott külföldön, vagy még felnőttmeccse se nagyon van. (...) Én nem fogok visszatérni az NB I-be, nem igazolok a Videotonba, hogy sztenderd válogatott lehessek. Alig vártam, hogy kikerüljek külföldre, és azt tanácsolom minden magyar focistának: amint lehetősége van, igazoljon ki, mert ég és föld a különbség a hazai és a külföldi labdarúgás között. Azt hiszem, mindezt alátámasztja, hogy a Vidit egy Maribor simán kiejtett az Európa Liga selejtezőköréből, a Basel pedig könnyedén átgázolt a Debrecenen – hogy csak a jelenlegi állapotokra mutassak rá.
(...) Ami most zajlik, annak köze nincs a realitáshoz. Az hülyítés. Az nevetséges. Simán kikapunk Svédországban, de dicsérjük az első félidőt, miközben momentumunk sincs, a házigazdáknak pedig ziccereik egymás után. A meccset közvetítő riporter dicshimnuszokat zeng a produkcióról, egekbe emel játékosokat, a stúdióban ülő szakkommentátorok pedig fényezik az edzőt és fejlődésről beszélnek. Szerencsével, kínkeservesen megverjük Moldovát, és elégedetten értékelünk. Tavaly, amikor oda-vissza felülmúltuk a moldávoknál jelentősen nagyobb erőt képviselő Albániát, akkor természetesnek vettük a sikert. És hiába álltunk helyt becsülettel Svédországban, s játszottunk jobban egy félidőn át ellenfelünknél a vb-selejtezőn, kizárólag a végeredmény, a 2-1-es vereség volt a téma. Holott aközött a stockholmi és a múlt pénteki negyvenöt perc között hatalmas volt a differencia. Persze, tiszta sor, hogy egy külföldi trénernek nehezebb elfogadtatni magát egy idegen országban, de Erwin Koemant végig bírálták, most, hogy magyar edzőnk van, most aztán határtalan a türelem.
Azt is elmondtam Egervári Sándornak, hogy érdekesnek találom Mezey György szerepét. Amikor hazaértünk Stockholmból, gratulált a Vidi-játékosoknak, majd meglátta CzvitkovicsPétert, tőle azzal búcsúzott: »Magának majd a keddi meccs után«. Aztán Peti valamiért kezdőként kapott helyet a gárdában, úgy, hogy az azt megelőző két meccsen még a keretbe se került. Angliá ban azzal indokolta a kihagyását a kapitány, hogy nála az értékrend számít, és abban Hajnal és Huszti előrébb áll... Állt – ezt már én mondom.
(...) Amikor én otthagytam a válogatottat, akkor féléves büntetést szabott ki rám a szövetség, Gera Zolit pedig nagy csinnadrattával hívta vissza az MLSZ – miután csapatkapitányként otthagyta Dániában a társaságot. Ráadásul Juhász Rolandtól hirtelenjében elvették a karszalagot és az visszakerült Zolihoz. És most még véletlenül sem Gera ellen szólok, ő régóta barátom, átbeszéltem vele ezt a témát, ismertettem vele a véleményemet, pusztán arra kívánom felhívni a figyelmet, hogy a válogatottnál jelenleg nem azonos a mérce.
(...) Rajtam kívül több játékosnak is feltűntek ezek az érdekességek – más kérdés, hogy én úgy határoztam, ezt nem tartom magamban. Nem szeretném, hogy a döntésemmel lavina indulna el, ugyanakkor azon sem lepődnék meg, ha a jövőben más is felállna.
Aki ismer, tudja, milyen fontos szerepet töltött be az életemben a válogatott, büszke vagyok az eddigi ötvenegy meccsemre, különösen, hogy az ötvenediket a Wembleyben értem el, ugyanakkor sajnálom, hogy ilyen körülmények között, ilyen módon fejezem be a nemzeti csapatban való szereplést. Átgondolt, megfontolt döntést hoztam, mert úgy vélem: karrieremből így tudom a maximumot kihozni, ráadásul úgy ítéltem meg, ha rávilágítok a csapat háza táján lévő problémákra, azzal a magyar futball ügyét is szolgálom.”
Kapitányi kommentár
A Népszabadság érdeklődésére Egervári Sándor, a válogatott szövetségi kapitánya azt mondta: „Túlságosan hosszan nem szeretném kommentálni ezt a levelet, már csak azért sem, mert az abban megfogalmazott feltételezésekre én azon melegében, a moldávok elleni mérkőzés után választ adtam Szabolcsnak. Például, hogy miért Dzsudzsák Balázs játszik, és miért nem ő. Az akkor megejtett négyszemközti beszélgetés részleteit nem szeretném a nyilvánosság elé tárni, főként, hogy semmilyen személyes diskurzust nem szoktam a média előtt elemezni. Az ilyesmi ellenkezik az erkölcsi normáimmal; az ilyesmit nem tartom etikusnak.”
Az MLSZ lapunknak jelezte: nem kíván reagálni a játékos mondandójára.
