Mifelénk egy-egy vesztes mérkőzés kapcsán émelyítő dia daljelentések hangzanak el, ráadá sul a vereségekben kifejezetten rutinosak vagyunk, hiszen győztes tétmeccs huszonöt esztendeje alig akad, az idén még „barátságos” siker sincs. A valóság és a tálalás közti szakadék pedig egyre mélyül (ahogyan a világ labdarúgása és a boldogtalan magyar futball közti különbség is mindinkább növekszik). Eddig az volt a gyakorlat, hogy csak hazafelé, a repülőgépen kezdett „döntetlenszagúvá” válni a kudarcos találkozó, és Ferihegyre érve szinte már honfitársaink nyertek – noha persze alulmaradtak –, újabban viszont rögvest a szomorú másfél óra alatt kezdődik a műmámor. A válogatott úgy nagyszerű, ahogyan van, csupán az ellenfél győz, tetszése szerint...

Az Eb-selejtezők nyitányán, Svédországban semmi különös nem történt: a jobbik csapat simán felülmúlta a gyengébbiket. Esély még a döntetlenre sem mutatkozott, mivel a félidei 0-0-t mindenekelőtt annak köszönhették honfitársaink, hogy Elmander, Bajrami, Toivonen és a tarthatatlan Ibrahimovic elrontott négy-öt ziccert, miközben a magyaroknak efféle helyzetük egy sem volt. A 2-0 még hízelgő eredmény, de a skandinávok nem szoktak két gólnál többet elérni hazánk fiai ellen Stockholmban. Annyit azonban újra és újra szereznek...

Bravúrt várni képtelenség.

Mármint a magyar válogatottól, mert mások időnként véghezvisznek olyasmit, amire senki sem számít. Itt van például a beloruszok párizsi diadala. A házigazda kékek felvonultatták Llorist, Bacary Sagnát, Mexest, Clichyt, Maloudát,

Abou Diabyt, Menezt, a két főhős mégis a vendéglátók védelmét elfektető Vjacseszlav Hleb (Alekszandr Hleb bátyja), valamint a társa gólpasszát a bal felső sarokba emelő Szergej Kiszljak volt. A keletiek kapusának nem kellett főszereplővé válnia, Jurij Zsevnov ugyanis maga mondta: „Nem volt sok dolgom.” Két eset van: 1. a fehéroroszok megtanultak futballozni; 2. megtanultaknémetül.Merthogy a szövetségi kapitányuk a német Bernd Stange. Úgy látszik, arrafelé nem okoz gondot a szakvezető és a játékosok közti kommunikáció, ellentétben Magyarországgal, ahol senki nem értette Erwin Koemant...

Most nem külföldi a kapitány, az „eredmény” ellenben változatlan.

Cipruson más a helyzet: ott a görög Angelosz Anasztasziadisz dirigálja a válogatottat, de nyelvi nehézség nincs. Egyébként sem dumálni: futballozni kell. Ezt tette a Guimaraesből 4-4-gyel távozó szigetországi csapat, amelynek három Omonia Nicosia- (Aloneftisz, Konsztantinu, Avram) és egy Anortoszisz-játékosa (Okkasz) ízekre szedte a Miguel, Ricardo Carvalho, Bruno Alves, Fabio Coentrao összetételű portugál védelmet. „Hallatlanul gyorsan vitték végig kontratámadásaikat, képtelenek voltunk megállítani őket” – értékelt Agostinho Oliveira, az eltiltott Carlos Queirozt helyettesítő portugál tréner.

Kifogásokat nem keresett, azt mondta, amit látott. Nálunk ez jó ideje ismeretlen, csak a savanyú hab van a nem létező tortán.

S ha valahol átnézik egyáltalán a hangzatos hazai kommentárokat, nem győznek csodálkozni: mitől ilyen emelkedettek ezek a valaha oly nagyszerű, de azóta százszor elvert magyarok?

Ez volt a második...