Király utca 75.

Miként mondani szokás: az előjelek nem túlzottan biztatóak. Svédországban ötvenöt éve győzött legutóbb a magyar válogatott, a skandinávok vendégeként nyeretlen maradt – többek között – még Albert, Bene, Fazekas, Göröcs, Kocsis Lajos, Mátrai, Mészöly, Nyilasi, Sipos is.

És hol vannak ma ilyen játékosaink? Közülük Albert, Bene és Kocsis tagja volt az 1972-ben Eb-negyedik együttesnek; ezt azért érdemes megemlíteni, mert Európa-bajnokságon azóta sem jártak honfi társaink. Márpedig ma este Stockholmban a 2012-es kontinenstorna selejtező mérkőzése következik... Kvalifikációs szakaszt legutóbb negyedszázada zárt sikerrel a magyar csapat (akkor a mexikói vb-re jutottak ki a mindmáig utolsó mohikánok), attól fogva nyolc negyedik, két harmadik, valamint egy-egy második és hatodik hely a mindenféle selejtezők lehangoló mérlege. Az Eb „előfutamait” tekintve még második hely sincs, csak negyedik (4), harmadik és hatodik (1–1) van...

Innen kell kezdeni az új sorozatot.

Meg onnan, hogy 1994-től nyolc tétmérkőzést vívott egymással a svéd és a magyar együttes, s a statisztika megint csak nem vidíthat fel senkit idehaza: egy-egy győzelem és döntetlen mellett hat vereség sorakozik. Az egyetlen siker akkor született – tizenöt esztendővel ezelőtt –, amikor a törökök meg a svájciak jutottak tovább a csoportból, a svédek csak harmadikak voltak, míg hazánkfiai a legújabb kor nem éppen haladó hagyományait követték a negyedik hellyel.

Különösebb remény tehát nem támadhat ezúttal sem, jóllehet a svéd válogatott tavaly gyenge volt; mármint önmagához képest, mert még mindig erősebbnek mutatkozott a magyarnál. Az idén pedig veretlen (öt győzelem, egy döntetlen), míg hazánk fiai egy „x” mellett három vereséget számlálnak. S ha hozzátesszük, hogy a csapások egyikét a szintén csoporttárs, azóta harmadszor is vb-ezüstérmes hollandok mérték boldogtalan honfitársainkra (6-1), akkor bizony az Európa-bajnokság két helyszínére, Lengyelországra és a szomszédos Ukrajnára is távolról tekintünk, de nagyon...

Egy magyar számára azonban feltétlenül emlékezetes lesz a ma esti találkozó, hiszen Király Gábor kapus hetvenötödször szerepel a nemzeti együttesben. Tizenkét évvel ezelőtt Bécsben, az osztrákok elleni 3-2-es győzelem alkalmával debütált, és összesen hat szövetségi kapitány válogatta be (csak Várhidi Péter tekintett el a szolgálataitól). A legutóbb Londonban bemutatkozó Egervári Sándor szakvezető is őt állította a háló elé, és arról nem feltétlenül a „háromnegyed százados” labdarúgó tehet, hogy a tiszteletre méltóan sok meccsen kilencvennyolc gólt kapott. Dugóból nyilvánvalóan hamarabb eléri a százat, mint a fellépéseket illetően, de nem bánná ő sem és egyetlen magyar sem, ha ma csupán a válogatottságok tekintetében jubilálna...

Ehhez persze meg kellene állítani Ibrahimovicot meg a másik három svéd támadójátékost, Elmandert, Toivonent és Bajramit. A feladat nem egyszerű, és nagyon visszafogottan közelítünk a találkozóhoz, ha azt mondjuk: nem a magyar csapat a favorit.

Igaz, emlékszik-e még valaki arra, hogy számottevő vetélytárssal szemben az volt?

További mérkőzések az E csoportban:

Moldova–Finnország, San Marino–Hollandia.

Az A csoportban:

Kazahsztán–Törökország, Belgium–Németország.

A B-ben: Örményország–Írország, Andorra–Oroszország, Szlovákia–Macedónia.

A C-ben: Feröer szigetek–Szerbia, Észtország–Olaszország, Szlovénia–Észak-Írország.

A D-ben: Románia–Albánia, Luxemburg–Bosznia-Hercegovina, Franciaország–Fehéroroszország. Az F-ben: Izrael–Málta, Lettország–Horvátország, Görögország–Grúzia.

A G-ben: Montenegró–Wales, Anglia–Bulgária.

A H-ban: Izland–Norvégia, Portugália–Ciprus.

Az I-ben: Litvánia–Skócia, Liechtenstein–Spanyolország.

Svédország–Magyarország

EB-SELEJTEZŐ, STOCKHOLM, 20. JV.: ATKINSON (ANGOL).

Svédország: Isaksson (77-szeres válogatott) – Lustig (8) vagy Sebastian Larsson (23), Mellberg (102), Majstorovic (35), Safari (16) – Elmander (48) vagy Berg (15), Anders Svensson (108), Wernbloom (8) vagy Källström (74), Toivonen (8), Bajrami (4) – Ibrahimovic ( 63).

Magyarország: Király (74) – Szélesi (27), Lipták (1), Juhász (54), Laczkó (3) – Dzsudzsák (27), Vadócz (29), Elek (2), Huszti (50) – Gera (64), Rudolf (12).

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.