Kemény-csapat, könnyű próba

Az embernek a németek elleni Eb-nyitány első negyedében csak azért nem volt kedve dalra fakadni (Biros, Biros, Biros, háromszor is Biros...), mert a magyar válogatott egri csapatkapitányának triplájára a rivális ugyanennyi góllal válaszolt. Ráadásul a játékvezetők cserével végleg száműzték a zágrábi medencéből az együttes kulcsfiguráinak egyikét, Varga Dénest, úgyhogy verejtékes folytatás elé nézett Kemény Dénes garnitúrája.

Ehhez képest a továbbiakban semmi ok nem volt az aggodalomra, mert az utóbbi hetekben háromszor is simán felülmúlt vetélytárs nem tudta tartani a lépést az alaposan átalakított magyar társulattal, s a harmadik nyolc perc végén láblógatva dőlhettünk hátra, hiszen 9:5-ös vezetést mutatott a nagytábla. Noha a záró játékrészben a németek felzárkóztak valamelyest, az utolsó dudaszó felhangzásakor 10:8-as eredményt rögzíthettünk. Mondjuk úgy: a bemelegítés megfelelően sikerült.

Ellenben hétfő délután fél öttől már tényleg fel kell kötni a fürdőgatyát: a második csoportkörben a magyar válogatott életét az aranykorszakban is jó néhányszor megkeserítő szerbek várnak a Kemény-csapatra...

A B csoport további eredményei: Macedónia–Oroszország 10:9, Szerbia–Görögország 13:5.

A csoport: Románia–Törökország 12:6, Olaszország–Spanyolország 7:6. (A Horvátország–Montenegró mérkőzést első kiadásunk zárta után rendezték.)

Biros, Biros, Biros...
Biros, Biros, Biros...
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.