Hírek

Törőcsik Andrást, az Újpest legendás, ötvenöt esztendős futballistáját tegnap agyvérzés gyanújával szállították kórházba. Fejében az úgynevezett CT-vizsgálat vérömlenyt mutatott ki, ezért az egy hete rosszullétre panaszkodó exklasszist folyamatosan kezelik. Barátja, egyben korábbi játékostársa, Nyilasi Tibor –a család felhatalmazása alapján – a Sport TV-ben úgy nyilatkozott: a Honvédkórház –Állami Egészségügyi Központ intenzív osztályán fekvő Törőcsik nincs életveszélyben, műtétre egyelőre nincs szükség.

Spanyolországba igazolt Pintér Ádám, az MTK huszonegy éves labdarúgója: a múlt bajnoki évadban 14. helyen végzett Zaragoza szerződtette. (Zaragoza)

Kijelölték a magyar labdarúgó-válogatott első két Európa-bajnoki selejtezőjén közreműködő játékvezetőket: a jövő pénteki, Svédország csapata elleni, idegenbeli mérkőzésen az angol Atkinson, a négy nappal később, Moldova együttesével szemben esedékes, itthoni találkozón a cseh Kovarik bíráskodik. (Nyon)

Doppingvétség miatt három úszót eltiltott az illetékes sportági szervezet: a FINA döntése nyomán a spanyol Sergio Garcia Ortiz (másfél éven belül háromszor is elmulasztotta az ellenőrzést) egyesztendős, a brazil Daynara de Paula (aki az idén két pozitív tesztet produkált) hat, az ausztrál Ryan Napoleon (asztmaspray használata miatt) három hónapos pihenőre kényszerül. (Lausanne)

Kiesett Balázs Attila az amerikai nyílt teniszbajnokság, a US Open selejtezőjének első fordulójában: a verseny felnőtt mezőnyének egyetlen magyar tagja 6:3, 6:1-re alulmaradt az olasz Violával szemben. (New York)

Magabiztosan győzött a magyar női kézilabda-válogatott a nemzetközi torna nyitányán (Kisvárdán): 35:17-re múlta felül a török együttest. A másik mérkőzésen a horvátok 37:22-re verték a macedónokat.

Döntetlenre (2:2) áll Miskolcon a Lékó Péter–Boris Gelfand (izraeli) rapidsakk-párosmérkőzés: a tegnapi két találkozó közül a magyar nagymester egyet megnyert, egy döntetlenre végződött.

Két mérkőzést rendeznek a labdarúgó NB I ötödik fordulójának mai nyitányán: a Vasas 17 órától a Siófokot fogadja (jv.: Farkas), míg az MTK 19-től az Újpestet látja vendégül (jv.: Kassai).

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.