Micsoda éjszaka volt!

Túlzás nélkül: szenzációs volt a Bajnokok Ligája-selejtező negyedik, a főtáblára jutásról határozó fordulójának keddi fele. A portugál Braga – a hazai 1-0 után – Sevillában 4-3-ra győzött a mesterhármast elérő brazil Lima főszereplésével (a portugál csapat negyedik gólját is brazil játékos, Matheus szerezte).

Pazzini, a Sampdoria olasz válogatott csatára tizenhárom perc alatt duplázott a 3-1-es előnnyel Genovába érkező Werder Bremen ellen, majd Cassano sarkazásával már 3-0- ra vezetett az itáliai együttes, de a svéd Rosenberg a 93. percben hosszabbításra szépített, aztán a perui Pizarro a már „elvert” Brement vitte a mennybe (3-2).

A Partizan–Anderlecht mérkőzés 2-2-vel zárult Belgrádban, majd Brüsszelben – a brazil Cleo két góljával – 2-0-ás vezetéshez jutott a szerb csapat, ám a házigazdák (Lukaku és Gillet révén) egyenlítettek, azaz e találkozón is kétszer tizenöt perces rá adás következett. Az sem határozott, így a tizenegyespárbaj döntött – a belgrádiak javára.

Ehhez képest az FC Basel –az utolsó negyedórában elért három góllal –, valamint a 90. percben egyenlítő Hapoel simán jutott tovább...

Bajnokok Ligája

SELEJTEZŐ, NEGYEDIK FORDULÓ, VISSZAVÁGÓK

Hapoel Tel-Aviv –Salzburg 3-2 1-1

Seriff Tiraspol– FC Basel 0-1 0-3

Anderlecht–Partizan Beograd 2-2 2-2

Sevilla–Braga 0-1 3-4

Sampdoria–Werder Bremen 1-3 3-2

FC Köbenhavn–Rosenborg 1-2

Zilina–Sparta Praha 2-0

Tottenham–Young Boys 2-3

Ajax–Dinamo Kijev 1-1

Auxerre–Zenit Szentpétervár 0-1

Braga brazil hősei: Lima és Matheus
Braga brazil hősei: Lima és Matheus
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.