Megy a régi motoros

Lemondott Rieb György, a Ferencvárosi Torna Club elnöke; az üzletember új, több külföldi elfoglaltsággal járó munkája miatt távozott posztjáról, utóda Kovács Miklós eddigi alelnök lett. Rieb szerint döntése mögött nincs „különleges, titkos ok”.

– Mindenki kombinál...

– Nem lep meg. Ön előtt egy barátom hívott fel: hallom, azért mész, mert júniusban Berki Krisztiánnak is távoznia kellett.

– Mit felelt?

– Azt, hogy bár kedvelem a labdarúgócsapat korábbi vezérigazgatóját, ennek semmi köze a lépésemhez.

– Pedig őt aztán még fenyegették is...

– Ezt nem kommentálom. Ami engem illet: másfél-két éve, amióta atrocitásba torkolló szituációba kerültem egy futballmérkőzésünkön, engem semmilyen fizikai vagy verbális támadás nem ért.

– Netán az új stadion fölépítésének csúszása az oka a felmondásának?

– Sőt... Éppen most írtuk aláazt a szerződést a labdarúgócsapat többségi tulajdonosával, a tendernyertes Esplanade-del, hogy ha a projekt a tervezett 2011. végi, 2012. eleji időpontra nem készül el, akkor a cég a vonatkozó 1,2 milliárd forint után kamatot fizet majd. Hiába igyekeznek tehát bármit is a döntésem mögé gondolni, a helyzet az: az üzleti életben olyan külföldi elfoglaltsággal járó lehetőséget kaptam, amellyel vétek lenne nem élni. Főként, hogy a Ferencváros abszolúte rendben van.

– Eddig is üzletemberként dolgozott...

– Mi több, az Aprilia vezetőjeként külföldön is sokszor tárgyaltam, ám amíg eddig maximum néhány napos kintlétekkel elintéztem a vonatkozó ügyeket, addig az új szituációban hosszabb távollétek várnak rám.

– Konkrétan?

– Nem szeretnék erről beszélni.

– Említette, hogy az FTC abszolúte rendben van.

– A tönk szélén, 2,3 milliárdos tartozással vettem át a klubot, illetve az akkor NB II-es futballcsapatot működtető részvénytársaságot, mára pedig elmondható, hogy anyagilag mind az egyesület, mind a labdarúgócsapat rendben van. Az egylet holdinggá alakult, szakosztályokkal bővült, jövőképe fi nanciálisan és a szakmai munkát tekintve is jó, az NB I-be visszakerült kirakatrészlegbe pedig Kevin McCabe továbbra is tolja a pénzt. Utódommal már régóta együtt dolgozunk, tökéletesen alkalmas személy a tisztségre. Nincs lejárt számla, nincs ügy, nincs semmi negatívum...

– Úgyhogy akár fürödhetne is a dicsőségben.

– Ahhoz képest, hogy anno három hónapra vállaltam a munkát, három év lett belőle... A feladatot végrehajtottam, a kihívásra pedig nem tudtam nemet mondani: ennyi történt. Amúgy pedig elnökségi tagként és a vízilabda-szakosztály támogatójaként továbbra is a klubnál maradok.

 

Kovács Miklós, az FTC új elnöke „civilben” az Orangeways vezérigazgatója. Az úgynevezett fapados légitársaságok mintájára alapított, bel- és külföldi buszjáratokat üzemeltető cég támogatója is a Ferencvárosnak; a fiatal, sikeres menedzsergenerációt megtestesítő Kovács alelnökségének kezdete éppen e dotációhoz köthető.

A három éve alapított, milliárdos forgalmúvá fejlesztett, a közelmúltban nyereségessé vált vállalat a Debrecen múlt évi Bajnokok Ligája-szereplése során is föltűnt: a hajdúsági csapat mezszponzora volt.

Rieb már házon kívül
Rieb már házon kívül
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.