Drága Doktor

Ami hetek óta szóbeszéd tárgya volt, az immár tény: a kilencszeres világbajnok Valentino Rossi a következő idénytől Ducatival versenyez.

A Doktor, aki nem kevesek szerint a valaha élt legjobb gyorsasági motoros, megannyi rekord után újabb csúcsra tör, ugyanis az Aprilia, a Honda és a Yamaha után egy negyedik márkával szeretne vb-t nyerni. Motiválatlansággal eddig sem vádolhatták: hat héttel júniusi nyílt lábszártörése után Laguna Secában már versenyzett, mi több, dobogóra állhatott; igaz, csak mankók segítségével. Tette ezt annak tudatában, hogy ez az idény már „elszállt", egy esetleges második-harmadik hely pedig aligha tenné boldoggá.

Rossit szerződtetni nem olcsó mulatság, mégis megéri: akárhol motorozott is, megszolgálta a pénzét. Az Apriliával két világbajnoki címet szerzett –egyet-egyet a 125, illetve a 250 kcm-ben –, majd következett egy 500-as elsőség, már Hondával. A királykategóriát 2002-ben átkeresztelték MotoGP-vé, a főszerep azonban maradt Rossinál: még két világbajnoki címet szerzett a japán márkának. 2004-ben váltott, és átült az akkor már tizenegy éve eredménytelen, győzelemre esélytelennek tartott Yamahára. Korábban mindig szüksége volt egy tanuló évre, ezúttal azonban lendületből nyerte az újabb vb-elsőséget, majd még egyet. 2006-ban hihetetlen balszerencse-sorozat után szorult a második helyre Nicky Hayden mögé, egy évvel később pedig meg kellett elégednie a harmadik pozícióval.

Ekkor kezdték rebesgetni azt, hogy már nincs keresnivalója a motorosok között, inkább ralizni szeretne. Mindenki tudta a „frankót”, csupán a Doktort felejtették el megkérdezni a tervei felől. A legyintgetőknek csattanós választ adott, tavalyelőtt és tavaly ismét legyőzhetetlennek bizonyult. Tán a lábtörése, tán a Yamahánál töltött hét év az ok, mindenesetre a 31 éves Rossi új kihívásokat keresett, és a jelek szerint meg is találta azokat a Ducatinál. Nem hivatalos információk szerint 15 millió euró – körülbelül 4,2 milliárd forint – lesz a fizetése; ennyit motorosra még sohasem áldoztak.

Hiába, az élő legendák sosem olcsók...

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.