Chelsea: hatékony játék

Carlo Ancelotti – szokásos blazírtságával – nem tulajdonított különösebb jelentőséget a Chelsea 6-0-ás győzelmének. A labdarúgó Premier League első fordulójában lejátszott mérkőzés után kijelentette: a csapat „csak a dolgát végezte”. A felkészülési időszakban sorozatban elszenvedett négy vereség után fellélegzést jelentett a szurkolóknak, hogy a „kékek” a West Bromwich Albion ellen hatgólos, látványos „szándéknyilatkozatot” tettek a bajnoki címvédésre.

A vereség különösen fájhat Roberto Di Matteónak, aki játékosként a Chelsea-drukkerek egyik kedvence volt, ám szakvezetőként már a középangliai gárda gyors visszatérését jegyezte az elit ligába. A találkozó hőse Didier Drogba volt, aki mesterhármassal vette ki a részét a dicsőségből; Florent Malouda duplázott a meccsen. Rajtuk kívül a dél-afrikai gyászos szereplését feledtetni akaró Frank Lampard vette be a köznevetség tárgyát képező Scott Carson kapuját.

Gólöröm: első felvonás
Gólöröm: első felvonás

Az első forduló egyik legnagyobb izgalommal várt, majd nem kevesebb csalódást okozott meccsét a White Hart Lane-en rendezték a becsvágyó Tottenham Hotspur és a Manchester City között. A fölfokozott várakozást az indokolta, hogy a Man City, a világ legdrágábbnak számító klubja az átigazolási időszakban már eddig is százmillió fontért vásárolt új játékosokat (Mario Balotelli, David Silva, Yaya Touré, Jerome Boateng). A mérkőzés gól nélküli döntetlent hozott, aminek még örülhettek is a manchesteriek, hiszen egyedül Joe Hart bravúrjai akadályozta meg, hogy az észak-londoni házigazdák sorozatos, jól szervezett, lelkes támadásai eredményt hozzanak.

Meglepetésnek számít, hogy a hét elején váratlanul távozott Martin O’Neillt ügyvezetőként felváltó Kevin Mac-Donald irányítása alatt biztos, 3-0-ás győzelmet aratott az Aston Villa a West Ham ellen, többek között az éppen a Manchester City által kiszemelt James Milner góljával. A fordulót elégedetten nyugtázó csapatok sorából említést érdemel az első ligában 1971 óta először szereplő Blackpool, amely 4-0-ra alázta a Wigant, és így néhány órán át a listát is vezette.

Arsene Wenger még a bajnoki bemutatkozás előtti napon 2014-ig meghosszabbította szerződését az Arsenallal, amelynek kispadján döntetlennel kezdte az évadot: N‘Gog találatával a Liverpool szerzett vezetést a forduló rangadóján, a londoni garnitúra Reina öngóljával egalizált.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.