Hírek

Kétszer is vereséget szenvedett egy nap alatt a 14-szeres olimpiai bajnok Michael Phelps az amerikai úszóbajnokságon: 200 m vegyesen negyedikként, míg 200 m vegyesen másodikként végzett. Mindkét számot Ryan Lochte nyerte. (Irvine)

Mesterhármast ért el tíz perc leforgása alatt Gera Zoltán azon a szombati felkészülési labdarúgó-mérkőzésen, amelyen csapata, a Fulham 5-1-re nyert a vendég Werder Bremen ellen. A 12 ezer néző előtt rendezett találkozón a magyar válogatottba visszatért játékos 1-1-es állás után a 66., a 73. és a 76. percben talált a hálóba. (London)

Bepereli az Európai Labdarúgó Szövetsége a Mallorca együttese, mert a szervezet annak ellenére zárta ki a klubot az Európa Ligából, hogy kvalifikálta magát oda. A spanyol egyesület közleménye szerint nem a nemzetközi Sportdöntőbíróság, hanem polgári bíróság elé viszik az ügyet. Az UEFA egyébként azért zárta ki a Primera Division előző idényének ötödik helyezettjét, mert a fegyelmi bizottság szerint a klub nem teljesítette maradéktalanul a nevezéshez szükséges feltételeket, miután az egyesület 60 millió eurós adóssággal küzd. A Mallorca helyére a Villarreal került az EL-be. (Palma de Mallorca)

Kikapott a bajnoki címvédő és francia Szuper Kupa-győztes Marseille labdarúgócsapata 2-1-re a vendég Caen együttesétől a Ligue 1 nyitófordulójában. (Marseille)

Kettős magyar győzelem a Székesfehérváron rendezett junior öttusa-világbajnokságon: a nők viadalát Kovács Sarolta, míg a férfiakét Demeter Bence nyerte.

Hazai sikerrel folytatta szereplését az Európa-bajnoki selejtezőben a magyar férfi kosárlabda-válogatott, miután Szolnokon 74:70-re felülmúlta a bosnyák együttest.

Győzelem a női kosárlabda Európa-bajnoki selejtező sorozat harmadik körében, Szolnokon: Magyarország–Finnország 72:55.

Vereség után győzelem az olaszországi nemzetközi női vízilabdatornán: a magyar válogatott előbb 9:7-re kikapott a házigazdák együttesétől, majd 15:10-re legyőzte a német csapatot, így harmadikként zárta a viadalt. (Siracusa)

Győztesek az atléták Debrecenben rendezett országos bajnokságának vasárnapi számaiban; férfiak, 200 m: Pásztor Gábor, 800 m: Kazi Tamás, 5000 m: Kovács Tamás, 400 m gát: Koroknai Tibor, 4≈400 m váltó: VEDAC, hármas: Kiss Dániel Botond, rúd: Szabó Dezső, diszkosz: Kővágó Zoltán, kalapács: Pars Krisztián; nők: 200 m: Petráhn Barbara, 800 m: Gyürkés Viktória, 5000 m: Erdélyi Zsófia, 400 m gát: Farsang Evelin, 4≈400 m váltó: Bp. Honvéd, magas: Babos Rita, hármas: Babos Rita, súly: Márton Anita, diszkosz: Márton Anita.

Nem jutott magyar versenyző döntőbe légpisztolyban a sportlövő-világbajnokságon. Sidi Péter a standard puska számban a 22. helyen végzett. (München)

Bejutott Arn Gréta a 2 millió dollár összdíjazású női tenisztorna főtáblájára, miután a selejtező második fordulójában két játszmában legyőzte a dél-afrikai Chanelle Scheeperst (6:3, 6:4). (Cincinnati)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.