Győr áll a vártán

Az, hogy a Győr neve a golyóbisba került tegnap, az Európa Liga-selejtező negyedik fordulójának sorsolásán, nagyjából akkora bravúr, mint az ETO 1966-os 4-2-je és továbbjutása a Fiorentina ellen, vagy 1967-es 2-2-je és 1-1-e a Milannal szemben. Nem mintha a Montpellier bármelyik játékosát Albertosi hoz, De Sistihez, a firenzei és a milánói klubban egyaránt futballozó Hamrinhoz, illetve Schnellingerhez, Trapattonihoz, Riverához, Sormanihoz hasonlítanám, de az akkori és a mostani magyar futball között nagyobb különbség mutatkozik, amekkora távolságban a Montpellier van a mindenkori Fiorentinától és Milantól.

A francia első osztályú sorozatot a világ ötödik legerősebb bajnokságaként tartják nyilván; annak képviselőjéhez képest a jelenlegi magyar NB I bármelyik reprezentánsa – papíron –outsider csupán.

A Győr azonban olyasmit produkált, amit a jelenkor hazai csapatai a legritkább esetben visznek véghez: nemhogy tartotta a lépést az elit ligák egyikéhez tartozó együttessel, de –többszörösen hátrányos helyzetből – kiejtette azt. A hendikepet korántsem csupán a két ország labdarúgását elválasztó differenciára értem, hanem arra is, hogy az ETO 0-1-ről kezdte a visszavágót, ráadásul vendégként, sőt a negyvenötödik perctől – Sztanisics kiállítása miatt – létszámhátrányban futballozott. Hetvenöt plusz néhány perc tíz labdarúgóval, idegenben: ennél nehezebb szituáció csak egészen különleges esetekben akad. A kisalföldiek mégsem roppantak össze a csütörtök esti (lapzártánk után befejeződött) találkozón, éppen ellenkezőleg: olyan lelkierővel és hatékonysággal védekeztek, hogy Sztevanovics kapusnak – a Montpellier fölénye dacára – nem kellett folyamatosan röpködnie a háló előtt. A mezőnyjátékosok minden pániktól mentes, sőt meglepően tervszerű és áldozatkész együttműködésének eredményeként a Montpellier sehogysem tudott belelendülni, azaz képtelen volt azt a sebességi különbséget érvényre juttatni, amely az NB I-et (sok egyéb mellett) távol tartja a Ligue 1-től. Magam ezt mindenekelőtt a körülményekhez alkalmazkodó taktikát tiszta fejjel kigondoló, majd azt szisztematikusan kialakító Pintér Attila edzőnek, valamint annak tulajdonítom, hogy a Győr nyolcvan-kilencven százalékban a légiósokra épít, s bár a kvalitások tekintetében az ETO külföldi futballistái sem vetekednek az Európában fölöttébb vagy kevésbé jól jegyzett mezőny tagjaival – ha konkurálnának velük, akkor nem Magyarországon játszanának –, a küzdőképesség tekintetében közelebb állnak a nemzetközi standardhez.

Az ETO nagy ugrása persze most fejtörést is okoz idehaza, mivel az utóbbi időben minálunk az volt a sláger, hogy „minek nekünk ennyi külföldi?” Ha semmimásért, hát ezért.A szerb Sztevanoviccsal, Djordjeviccsel, Sztanisiccsal, Csetkoviccsal, a horvát Babiccsal, a gaboni Copával, a litván Pilibaitisszal, a román Nicorec-kel, a brazil

Ceolinnal és a grúz Alekszidzével többet ért el a csupán négy magyart – Tokodyt, Koltait, Fehért, továbbá a szlovákiai Szabót – felvonultató ETO, mint azt bárki gondolta volna.

De most nem szabad „elszállni”; egyrészt azért nem, mert – akármilyen szép is a Montpellier fölött aratott diadal – még mindig csak a selejtezőknél tartunk, másrészt azért sem, mert a Győr ezzel a sikerrel kiemelkedik ugyan, de általában nem magaslik ki a hazai első osztályból. S ott vannak, ugyebár, a kvalifikációs szakasz eddigi magyar viszontagságai, a ZTE, a Videoton és a Debrecen súlyos megpróbáltatásai. Ha tehát az ETO feltenné, hogy amennyiben a Montpellier ellen ment, úgy a zágrábi Dinamo ellen magától menni fog, az eleve búcsúval fenyegetne. Miként a vigaszágra került DVSC sem készülhet akképpen a bolgár Liteksz Lovecs ellen, hogy a következő vetélytárs nem a Basel, vagyis a negyedik selejtezőkört simán abszolválja a hajdúbihari csapat.

Továbbra is „montpellier-i” elszántságra és alázatra van szükség.

Ha azt sikerül megőrizni, akkor a bravúrt illetően megint lehet a hatvanas évekkel példálózni a folyók városában. Mert az után, hogy a Tóth – Szániel, Orbán, Izsáki – Palotai (Nell), Kiss – Stolcz, Varsányi, Szaló, Somogyi, Keglovich összetételű együttes kiütötte a KEK-ből a Fiorentinát, továbbjutott a Braga ellen is...

Bajnokok Ligája

SELEJTEZŐ, NEGYEDIK FORDULÓ (AUGUSZTUS 17., 18., ILLETVE 24., 25.)

Salzburg–Hapoel Tel-Aviv Rosenborg–FC Köbenhavn FC Basel–Seriff Tiraspol Sparta Praha–Zilina Partizan Beograd–Anderlecht Young Boys–Tottenham Braga–Sevilla Werder Bremen–Sampdoria Zenit Szentpétervár–Auxerre Dinamo Kijev–Ajax

Montpellier–Győr 0-1 (0-1, 0-1, 0-1), 11-esekkel 3-4

EL-SELEJTEZŐ, 3. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ, MONTPELLIER, 12 000 NÉZŐ. JV.: GESTRANIUS (FINN).

Montpellier: Jourdren – Yanga-Mbiwa, Stambouli, Spahic, Collin (Armand, 93.) –Estrada, Saihi, Marveaux (Camara, 63.) – Ait-Fana, Giroud, Kabze (Belhanda, 63.). Győr: Sztevanovics – Babic, Djordjevics, Sztanisics, Szabó – Ceolin (Copa, 66.),

Nicorec (Fehér, 46.), Pilibaitis, Tokody, Koltai (Csetkovics, 78.) – Alekszidze.

Gól: Babic (40.).

Európa Liga

SELEJTEZŐ, NEGYEDIK FORDULÓ (AUGUSZTUS 19., ILLETVE 26.)

Győr–Dinamo Zagreb Debrecen–Liteksz Lovecs PSG–Maccabi Tel-Aviv Leverkusen–Tavrija Szimferopol CSZKA Moszkva–Anortoszisz Hajduk Split–Unirea Urziceni Feyenoord–Gent Genk–Porto Arisz Szaloniki–Austria Wien Galatasaray–Karpati Lvov Palermo–Maribor FC Bruges–Dinamo Minszk Omonia Nicosia–Metaliszt Harkov Vaslui–Lille Napoli–Elfsborg Sporting Lisboa–Bröndby Grasshoppers–Steaua Liverpool–Trabzonspor

Celtic–Utrecht Dortmund–Karabah AIK Stockholm–Levszki Szófia Sturm Graz–Juventus Getafe–APOEL Nicosia Dundee United–AEK Athén Alkmaar–Aktobe Dnyepropetrovszk–Lech Poznan Rapid Wien–Aston Villa CSZKA Szófia–TNS Besiktas–JK Helsinki Slovan Bratislava–Stuttgart Novoszibirszk–Eindhoven BATE Boriszov–Maritimo Lausanne–Lokomotiv Moszkva Odense–Motherwell PAOK Szaloniki–Fenerbahcse Villarreal–Dnyepr Mogiljev FC Timisoara–Manchester City

Győr: náluk volt a francia kulcs
Győr: náluk volt a francia kulcs
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.