Massa köszönte

Kipakoltak a csapatok, megérkeztek a pilóták, a pályán is elvégezték az utolsó simításokat, minden készen áll a jubileumi, 25. Forma–1-es Magyar Nagydíjra – a csütörtök szenzációja mégis egy személyi hír volt: internetes információk szerint tény, hogy elnököt cserél a Hungaroring Sport Zrt.

Ezek szerint igaz, ami lapunk július 20-i számában még feltételes módban jelent meg: Palik Lászlót az egykori kétszeres olimpiai bajnok kajakos, Gyulay Zsolt váltja. Palikot 2001-ben nevezték ki elnökvezérigazgatónak – utóbbi pozícióját idővel feladni kényszerült –, irányításával kilenc futamot rendeztek Mogyoródon. Nem éppen sikerteleneket: 2002-ben a Nemzetközi Automobil Szövetség a magyar verseny lebonyolítását ítélte mind közül a legszínvonalasabbnak.

Palikot aligha érhette váratlanul a leváltása; a Stop.hu-nak adott interjújában kijelentette, hogy a tulajdonos joga eldönteni, ki irányítson egy gazdasági társaságot. A Hungaroring tulajdonosa a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., amely a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium felügyelete alá tartozik. Palikmindenesetre levezényelheti „saját” tizedik futamát, ugyanis utódja csak szeptemberben foglalja el székét, addig a szingapúri ifjúsági olimpián vezeti a magyar küldöttséget.

A váltás természetesen nem érinti a mogyoródi futam jövőjét: 2016-ig aláírt szerződés garantálja a rendezést.

A nap eseménye Felipe Massa látogatása volt: a tavalyi futam egyik edzésén súlyos sérülést szenvedett brazil pilóta felkereste a pálya mentőállomását, és találkozott az életét megmentő orvosokkal, ápolókkal.

A 25.Magyar Nagydíj – az idei sorozat 12. futama – ma a szabadedzésekkel (10 és 14 óra) kezdődik. Holnap 11-től rendezik a harmadik tréninget, majd 14 órától az időmérőt. A futam vasárnap délután kettőkor kezdődik.

A világbajnoki pontverseny állása: 1. Lewis Hamilton (McLaren) 157 pont, 2. Jenson Button (McLaren) 143, 3. Mark Webber (Red Bull) 136, 4. Sebastian Vettel (Red Bull) 136, 5. Fernando Alonso (Ferrari) 123, 6. Nico Rosberg (Mercedes) 94, 7. Robert Kubica (Renault) 89, 8. Felipe Massa (Ferrari) 85, 9. Michael Schumacher (Mercedes) 38, 10. Adrian Sutil (Force India) 35.

Szent a béke: Domenicali csapatfőnök és Felipe Massa
Szent a béke: Domenicali csapatfőnök és Felipe Massa
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.