Megbüntette az észak-koreai focistákat a Kedves Vezető

Nyilvános megszégyenítésben részesítették az észak-koreai labdarúgó-válogatott játékosait Phenjanban, hazatértük után Dél-Afrikából – írta csütörtökön az olasz La Repubblica napilap a Radio Free Asia jelentésére hivatkozva.

Hat órán át kellett mozdulatlanul állniuk a phenjani Népi Kultúra Palotájában több száz, őket szidalmazó néző előtt. Csak ketten mentesültek a büntetés alól: Jong Tae-Se, aki elsírta magát még az első mérkőzés kezdetekor a himnusz alatt és An Yong-Hak, aki Dél-Afrikából közvetlenül Japánba utazott vissza. Az értesülés szerint Kim Jong-Hung edzőt kényszermunkára ítélték.

Az a bűnük, hogy elárulták a Kedves Vezető, Kim Dzsong Il bizalmát a gyenge világbajnoki szerepléssel. Észak-Korea először viszonylag jó játékkal Brazíliától kapott ki csak 2:1-re, majd – a KNDK-ban is televízión közvetített mérkőzésen – 7:0-s vereséget szenvedtek Portugáliától, végül Elefántcsontparttól 3:0-ra kaptak ki. A La Repubblica cikkében emlékeztet arra, hogy furcsa légkör vette körül az észak-koreai játékosokat Dél-Afrikában: nem nyilatkozhattak, az edzéseiket zárt kapuk mögött tartották, miközben olyan híresztelések kaptak lábra, hogy négyen közülük leléptek. Majd ezután a fordulat: mindnyájan megjelentek a riporterek hada előtt, még nagyobb számú hivatalos kísérő társaságában, közülük néhányan kamerával rögzítették a történéseket.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.