Ugrásra készen áll többféle videóbíró

A futball-világbajnokságon látott súlyos játékvezetői tévedések nyomán újra felerősödtek azok a vélemények, amelyek szerint technikai eszközök bevezetésével kellene segíteni a bírók munkáját. Joseph Blatter, a FIFA elnöke, aki korábban élesen elutasított minden modernizációs javaslatot, most már fölöttébb nyitottnak tetszik az ügyben. A potentát jelezte: a nemzetközi szövetség a lehető leghamarabb napirendre veszi a kérdést.

A probléma azonban sokkal bonyolultabb, mint azt első blikkre gondolnánk. A sportági vezetők ugyanis nem szeretnének olyan rendszert látni a labdarúgó-mérkőzéseken, amely miatt meg kell állítani a játékot egy vitatott szituáció elemzéséhez. Éppen ezért az NHL-ből és az NFL-ből ismert „tradicionális” videobírónak a futballpályákon nem sok esélye van a bemutatkozásra. Hasonló okból a „Sólyomszem”, azaz a teniszben alkalmazott technika sem kompatibilis az illetékesek elképzeléseivel. Ugyanakkor – promótereik szerint – néhány rendszer máris készen áll a debütálásra.

Frank Lampard németeknek lőtt „sohasemvolt” gólja után a honi média Maruzsi László találmányában vélte felfedezni a megoldást a bajokra. A védett oltalom szerint kamerákat szerelnek fel a pályára, amelyek úgynevezett real-time üzemmódban (értsd: az adott mérkőzés eseményeit azonnal jelezve) működnek. A kérdéses esetben a számítógép üzenetet küld a játékvezető asszisztensének zászlójára.

Bár a rendszer rádiójelekkel működik, Maruzsi szerint csak elvben lehetséges a munkafolyamat megzavarása, a gyakorlatban kizárt. „A Forma–1-ben sem szórakoznak ezzel a nézők” – említi. A szakember elmondta: a szisztémát – Dunai Antal támogatásával és segítségével – már a FIFA illetékeseinek is bemutatták, akik azt kérték, hogy százszázalékos pontossággal működjön a program. Maruzsi hozzátette, a fejlesztésnek ebben a szakaszában a „vonalkérdésre” koncentrálnak: „A lesre is lesz koncepciónk, de most elsősorban a nemzetközi szövetség igényeinek teljesítésén dolgozunk.”

Arra a felvetésre, hogy a számítógép rögzít-e képeket, vagyis ellenőrizhető-e a rendszer hatékonysága, Maruzsi úgy felelt: „Igen, de csakis belső használatra, ugyanis az óriási adatmennyiség tárolása feleslegesen növelné a költségeket. A televíziós felvételekkel azonban minden találkozón kontrollálhatják a szerkezet működését.” Egyébként sem video bírót fejlesztenek, hanem „egy rendszert, amely olyan, mint a színházban a súgó. Segít, ha baj van.” A magyar találmány amúgy „fix”, tehát alkalmazása esetén beépítik a stadionba. A kivitelezés anyagi feltételeit Maruzsi – részben a fejlesztések, illetve az alkatrészek változó költségigénye miatt –nem tudta pontosan meghatározni. Ami biztos: alkalmazása aligha lenne olcsó mulatság...

Akad olyan fejlesztés is, amely már készen áll a les – a futball legtöbb vitát kiváltó szabályának – kihívásaira is választ adni. Nem mellesleg a TRACAB-rendszert már használja is a FIFA, hiszen ezzel a programmal mérik/elemzik a játékosok futómennyiségét, passzhatékonyságát, valamint mozgását. A szisztéma ugyancsak real-time üzemmódban működik, háromdimenziós képeket rögzít – méghozzá másodpercenként huszonötöt – a pálya minden pontjáról. Füzesi Zsolt, a rendszert fejlesztő svéd cég kizárólagos magyarországi képviselője lapunknak elmondta: a vállalat a Gripen vadászgépek radarrendszerének technikájával dolgozik.

A program beüzemelése viszonylag egyszerű, a szakemberek az aktuális meccs előtt néhány óra alatt felállítják az eszközöket a stadionban, a találkozó után pedig összeszedik cókmókjukat és távoznak. Füzesi hozzátette: a legújabb fejlesztések nyomán a TRACAB készen áll a lesek megítélésére is, ugyanakkor részletekről egyelőre nem tudott beszámolni, hiszen még csak tájékoztatást kapott a „főhadiszállásról”. Mindenesetre a TRACAB a „vonalkérdésben” már üzembiztosan működik, ráadásul rögzíti is a felvett képeket, így azok utólag is ellenőrizhetők. A svédek rendszere egyébiránt hamarosan az NBA-ben, továbbá az NFL-ben is bemutatkozik. A műszer pontosságát – többek között – a liverpooli egyetem mérési jegyzőkönyvei igazolják.

A FIFA – a sportágban mozgó irdatlan pénzek és az óriási médiaérdeklődés folytán – lépéskényszerbe került. Mégsem valószínű, hogy a futballszervezet gyors döntést hoz a játékvezetés technikai „forradalmának” ügyében, ugyanis, ha egy kidolgozatlan, nem kellően tesztelt rendszer mellett teszi le a voksát, akkor helyrehozhatatlan károkat is okozhat a világ legnépszerűbb játékának.

Amíg a FIFA gondolkodik, az UEFA cselekszik. Az európai szövetség tornáin egyre többször tűnnek majd fel játékvezetői hatosok annak érdekében, hogy „segédeszközök” bevezetése nélkül is minimalizálhassák a súlyos bírói hibák számát.

Ki mit mond?

FRANZ BECKENBAUER legendás német labdarúgó az UEFA találkozóin alkalmazott hatbírós formát támogatja. A futballistaként 1974-ben, szakvezetőként 1990-ben világbajnokká vált sportember szerint további két asszisztenssel a dél-afrikai vb-n is számos hibás ítélet elkerülhető lett volna.

HOWARD WEBB, a világbajnoki döntő játékvezetője leszögezte: minden eszköz használatára nyitott, amely segít a hibák számának csökkentésében.

PUHL SÁNDOR, az 1994-es vb-finálé dirigense a videobíró helyett egy azonnal döntéseket hozó „szuperellenőr” alkalmazását javasolja, azaz ő is elkerülné, hogy a játék álljon egy vitatott eset elemzése miatt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.