Nem volt ez mesebeli Afrika
„Simply the best” – írta hétfő reggeli számának szalagcímében a johannesburgi Star, de a megállapítás nem az Európa-bajnoki cím után a vb-aranyérmet is elhódító spanyol válogatottra vonatkozott, hiszen az alcím ez volt: „Nagy világbajnokság, fantasztikus torna.” Dél-Afrika nem győzi ünnepelni önmagát, a szerinte ragyogó rendezést, „a kontinens legcsodálatosabb hónapját”.
Büszke –egyebek közt – a több mint hárommillió eladott jegyre (bár korántsem minden találkozón volt telt ház), az újabban már 400-450 ezerre taksált vendégre, jóllehet a vb utolsó hete előtt még csak 200 ezer látogatóról beszéltek, s arra, hogy csupán a futballturizmusból hatalmas összegek folytak be, elvégre egy-egy külföldi (átlagban) legkevesebb 360 ezer forintnak megfelelő pénzt költött el Dél-Afrikában. (Akár csak kétszázezer idegennel – és forintban – számolva is, ez minimum 72 milliárdos summa.) Ráadásul az infrastrukturális fejlesztésekkel, valamint a gyönyörű stadionokkal Dél-Afrika szintén gazdagodott; igaz, ennek a csillagos égig szökő ára volt. Pénzügyileg – naná – a FIFA járt a legjobban: a marketing- és tévéjogokból 3,2 milliárd dollárt, harminc százalékkal többet kasszírozott, mint négy éve, a németországi világbajnokság idején.
A menyasszony azonban nem olyan szép, mint amilyennek láttatni szeretnék, az első afrikai rendezés gyermekbetegségein túl azért sem, mert a lényeg, a futball sem volt osztályon felüli, és akkor még diszkréten fogalmaztam. A világbajnoki címet kétségkívül klasszisokból álló válogatott hódította el, de még ez a kiváló játékosokat felvonultató, Spanyolországot első ízben a labdarúgóvilág tetejére juttató együttes sem futott csúcsformát.
Az egyenes kieséses szakaszban valamennyi mérkőzését 1-0-ra nyerte, azaz olyan sorozatot produkált, amilyet a görög együttes a 2004-es Eb-n. A kettő között azonban nagy differencia van, hiszen annak idején a görögöktől senki nem várt efféle előmenetelt, a spanyoloktól viszont fiesztát remélt mindenki. S bár a vége valóban dél-európai ünnep lett, a találkozók közben nem lehetett tobzódni a játék gyönyörűségében, még akkor sem, ha a spanyolok rendszerint domináltak a meccseiken.
De mindenképpen történelmi győzelmet arattak, s a döntő mérkőzésen, amelyen 116 percig még az 1-0-t sem érték el, valamelyest megmentették a futballt. Mert ha a labdarúgás szépségeiből az egész vb-n szinte semmit nem mutató, szürke, szerencsés és a csúcstalálkozón meghökkentően brutális holland csapat viszi el a pálmát, az a mostaninál is elgondolkodtatóbb bizonyítványt állított volna ki az egyedülálló – nézettségben egyenesen megközelíthetetlen –sportágról. (Miközben ezt a kifejezést használom, gyorsan hozzáteszem: a futball jóval több, mint egy sportág, pontos meghatározása alighanem így hangzik: a földkerekség legnagyobb társadalmi eseménye.)
Az, hogy a holland csapat, amely 1974 és 1978 után harmadszor volt finalista és harmadszor lett ezüstérmes – s amelyben elvétve sem mutatkoztak olyan nagyságok, mint Cruyff, Neeskens, Krol, Van Basten, Rijkaard, Gullit –, egyáltalán a döntőbe juthatott, a vbmezőny csalódást keltő teljesítményének jellemzője. Illúziók a csoportmérkőzésekkel kapcsolatban eleve nem lehettek, mivel a harminckettes létszám üzleti alapokon nyugszik, és távolról sem annak a következménye, hogy ennyi csapatra lenne szüksége a világbajnokságnak.
Ám az úgynevezett knock out-etap sem volt sokkal különb, csupán a német válogatott egy-egy találkozója, s az azon nyújtott meglepően kombinatív támadójátéka keltett általános elismerést. Uruguay szintén kivívta a világ szimpátiáját – Forlant választották a torna legjobb játékosának, ami azért jelzi, hogy a spanyolok nem feltétlenül kápráztatták el a glóbuszt –, de leginkább azért, mert a dél-amerikai selejtezőkön csupán az ötödik helyet szerezte meg, itt viszont (három európai együttes mellett, kakukktojásként) bejutott a legjobb négy közé.
Az –úgymond – nagyok társaságából Olaszország alighanem minden idők leggyöngébb squadra azzurráját állította ki, míg Franciaország megismételte 2002-es csődjét. Brazília – pláne ebben a mezőnyben – többre lett volna hivatott, de Cesar LuisMenottinak igaza van: Dunga elspekulálta a világbajnokságot, Argentína pedig még a negyeddöntős szerepléssel is többet produkált annál, mint amennyire súlyos kvalifikációs megpróbáltatásai után számítani lehetett.
Szóval nem volt ez irányt szabó, korszakos vb, sőt 1990 után a második leghalványabb tornaként emlékezhetünk rá. Nekünk, magyaroknak a legnagyobb fájdalmunk az, hogy még ettől a nívótól is messze vagyunk, igaz, akad egy emberünk, aki széles körű megbecsülésnek örvend. Az itteni Times összeállítást közölt a világbajnokság „legjeiről”, és a lap szerint a legjobb játékvezetői teljesítményt Kassai Viktor nyújtotta a spanyol–német elődöntőn. (Négy vb- meccses, kitüntetett honfitársunknak: bravó!)
Az újság úgy véli: a legjobb találkozó a Szlovákia–Olaszország csoportmérkőzés (3-2), a legrosszabb a Paraguay–Japán nyolcaddöntő (0-0), a legnagyobb csalódás az angol Wayne Rooney leszereplése, a legnagyobb felfedezés a német Thomas Müller, míg a legkellemesebb meglepetés Németország és Új-Zéland válogatottja volt. A legrémesebb pedig – ezt már magam fűzöm hozzá – a vuvuzela. A mániákus kürtölés elvette a meccsek hangulatát, a futballtól idegen légkört teremtett, lehetetlenné tette a szurkolást. A gólokra vagy a képtelen játékvezetői ítéletekre – például a döntőt dirigáló, s egyenesen a kártya rabjának nevezhető angol Webb különös döntéseire – sem tudott reagálni a publikum, hiszen mindent elnyomott a zümmögés.
De Isten ments, hogy zúgolódni kezdjek; hallottam zúgni itt éppen eleget.
Legek
AZ URUGUAYI DIEGO FORLAN lett a világbajnokság legjobb játékosa, azaz aranylabdása. Az Atletico Madrid harmincegy éves csatára a szavazatok 23,4 százalékát kapta, a holland Wesley Sneijder lett a második, a spanyol David Villa pedig a harmadik.
A NÉMET THOMAS MÜLLER a gólkirály, vagyis az aranycipős. A Bayern München 20 éves játékosa öt gólt szerzett a tornán – akárcsak Forlan, Sneijder és David Villa –, továbbá adott három gólpasszt is. Ugyancsak Müllert választották a világbajnokság legjobb fiatal labdarúgójának.
