Ráadásul harmincöt éves hazánkfiának ez már a negyedik mérkőzése lesz a vb-n, miután kifogástalanul bíráskodott a Brazília-Észak-Korea, az Uruguay-Mexikó, valamint az Egyesült Államok-Ghána találkozón. Le a kalappal, egyebek közt azért is, mert ezen a nem éppen káprázatos színvonalú világbajnokságon a játékvezetés nívója messze a futballé alatt maradt, és Kassai azon kevesek közé tartozott, akik a minőséget képviselték.

Labdarúgásunk általános állapota ettől még ugyanolyan, mint az internet rendszere Dél-Afrikában, bár az utóbbi még rosszabb: az naponta többször is összeomlik. S nemhogy a külföldieknek, de a helyieknek sincs fogalmuk arról, mikor áll helyre a kapcsolat, hiszen az obligát kérdésre soha nem tudnak felelni. A gesztusokból egyébként nem lehet gyanítani, kedvező vagy kedvezőtlen lesz-e a felelet, mert az itteniek ugyanúgy mosolyognak, ha le kell hűteniük a vendéget, mint akkor, ha megörvendeztetik a látogatót. Ebben a tekintetben nincs különbség fehérek és feketék között: az előbbiek is a dél-afrikai életritmus és -felfogás szerint élnek, azaz nem aggódnak, nem kapkodnak, várják, mi történik. Méghozzá bizakodva, hiszen arcukon a derű...

Miként a hollandokén. Hazájukban új legenda született: „a berni csoda” nyomán (Das Wunder von Bern) „Port-Elizabeth-i csodát” (Wander van Port Elizabeth) emlegetnek a brazilok legyőzése óta. Játékosaik olyan kiegyensúlyozott hangulatban vannak, hogy hétfőn „testületileg” fodrászhoz mentek, pontosabban a borbély jött hozzájuk, hiszen azt is hoztak magukkal. Az elődöntőn mégiscsak illik ápoltan megjelenni... Sőt, Andre Ooijer már a döntőre szépítette magát, mert július 11-én lesz a harminchatodik születésnapja, és „a válogatott nagypapája” – ahogyan ő nevezi magát – finalista szerepléssel (sőt, nemcsak azzal) kíván ünnepelni.

A narancssárgák önbizalma végtelen. Bert van Marwijk szövetségi kapitány például felidézte: „Már két évvel ezelőtt megmondtam szövetségünk elnökének, hogy nem csupán részvevők szeretnénk lenni a dél-afrikai tornán, hanem világbajnokokként akarunk visszatérni.” Ez az ember tényleg nem viccel, mert csapata a selejtezőkön egyetlen pontot sem vesztett, majd a vb-n is minden eddigi találkozóját megnyerte. Ez tizenöt tétmeccs-siker, szériában. Efféle sorozatot csak a futballtörténet legragyogóbb együttesének választott 1970-es brazil válogatott produkált, bár a hollandoknak van még két mérkőzésük, és amennyiben a keddit elvesztik, úgy már nem állják ki az összevetést. (A nagyságot illetően semmiképp sem, de most az eredményekről beszélünk.) Ám miért kapnának ki? Ellenfelük, Uruguay csapata legjobbja, Luis Suarez nélkül kénytelen kifutni a fokvárosi Green Point stadion pázsitjára, és nem játszhat Fucile, valamint valószínűleg Lugano sem. A ghánaiak ellen kiállított Suarez azonban még a pályán kívül is kulcsfigura, mert az után, hogy a gólvonalról kiütötte Adiyiah fejesét, majd Asamoah Gyan kihagyta a tizenegyest, „az Isten kezét” emlegette Diego Maradona nyomán. Ez hatalmas felzúdulást keltett errefelé, mivel a dél-afrikaiak arra készültek, hogy Ghána diadalában megtestesül a fekete kontinens egysége – ez alighanem az afrikaiak győzelme esetén is illúzió lett volna –, és földrészük elleni ironikus támadásként fogadták az uruguayi csatár szavait. Suareznek ilyen szándéka nem volt, de a finom technikájú játékos élvezi a körülötte zajló felhajtást, és még azt sem bánja, hogy a hollandok ellen nem szerepelhet, mert ha nincs az a kezezés, akkor már az egész uruguayi csapat otthon lenne.

Így viszont – negyven esztendeje először – a legjobb négy között van a vb-n.

Egyúttal három évtizedes jubileumot is emleget. Mert 1980-ban, az első – Uruguayban rendezett – világbajnokság ötvenedik évfordulóján „Mundialitót” tartottak Montevideóban; a tornán az összes addigi világbajnok, azaz Argentína, Brazília, az NSZK, Olaszország és Uruguay együttese, valamint a kétszeres ezüstérmes Hollandia – Angliát helyettesítő – csapata lépett fel. S a nyitó napon Uruguay 2-0-ra legyőzte Hollandiát, a második gólt pedig az a Waldemar Victorino érte el, aki a mostani vb-n szereplő Mauricio Victorino nagybátyja. Az unokaöcs most azt mondta: „Waldemar bácsi finalista, sőt győztes volt a Mundialitón, valamint – a Nacional játékosaként – a Libertadores és a Világ Kupában, úgy illene tehát, hogy legalább döntős szerepléssel ápoljam a családi hagyományokat. Szerintem hű lehetek azokhoz, mert – bár néhányan hiányozni fognak közülünk – a szellemünk változatlan marad.”

A minden bizonnyal a Muslera – Maxi Pereira, Godin, Victorino, Martin Caceres –Perez, Arevalo, Gargano, Alvaro Pereira – Forlan, Cavani összeállításban pályára lépő „urukat” a dicsőségen túl is van, ami inspirálja. A Ghána elleni továbbjutással immár 16 millió dollárt számol az együttes, amely ötmilliót kapott a pótselejtező abszolválásáért, egymilliót az itteni csoportelsőségért, s újabb öt-ötmilliót a nyolcad-, majd a negyeddöntő sikeres megvívásáért. Ez azonban csak „előleg”, mert az uruguayi szövetség szponzorai révén minden játékos kétmillió dolláros külön jutalomhoz jutott idáig, és az amúgy sem szegényes bankszámlán még mindig lehet javítani.

Ahhoz azonban meg kell állítani a sorozatban huszonnégy meccsen veretlen hollandokat, akik közül Robbent „az új Cruyffnak” nevezik errefelé. (Nyilván nem látták a régit.) Nehéz lesz, kiváltképp, ha az egyáltalán nem parádézó narancssárgák ugyanúgy jegyben járnak Fortunával, mint eddig. Nem csupán a brazil Felipe Melo segítette meg őket, hiszen legelső délafrikai meccsükön a dán Simon Poulsen és Daniel Agger tragikomikus „akciójával” jutottak előnyhöz, bár azt a gólt nem vették el a boldogtalan „szerzőtől”, Aggertől. Hogy aztán miért írták Wesley Sneijder javára Felipe Melo öngólját, az alighanem örök rejtély, illetve a FIFA West Side Storyja marad...

Az elődöntők iránt ettől függetlenül hatalmas az érdeklődés, mármint szerte a világban, de nem feltétlenül Dél-Afrikában. Itt egyáltalán nem örültek Brazília, majd Argentína kiesésének, miként korábban Ausztrália, Anglia és Mexikó búcsújának sem. Ezekből az országokból – valamint Németországból és a Ghána által legyőzött, így nem sajnált Egyesült Államokból – érkeztek ugyanis a legnépesebb szurkolótáborok, miközben az adatok arról árulkodnak: a vb dél-afrikai rendezése nem éppen turisztikai sikersztori. A múlt évben június 1. és július 1. között 820 ezer, az idén ugyanebben a periódusban 1 millió 20 ezer külföldi kereste fel Dél-Afrikát, de a legtöbben Lesothóból, Zimbabwéből, Mozambique-ból, Szváziföldről, Botswanából, Malawiból és Zambiából jöttek (nem feltétlenül a világbajnokságra). A kétszázezres különbség – a labdarúgó-vb milliárdos nagyságrendű vonzerejéhez képest – szerény növekedést jelez, ez azonban legyen a vendéglátók gondja; mi örüljünk annak, hogy Kassai presztízse töretlenül emelkedik.

Ha másképpen nem gondol ránk a futballvilág, legalább fújhatjuk...

Ez lesz ma

Elődöntő. Uruguay–Hollandia, Fokváros, 20.30. Jv.: Irmatov (üzbég).

Kassai: Nem lesz ez így jó!