„Cserbenhagyás”

Nagy napjuk volt vasárnap a brit napilapok főcímíróinak. A Németországtól elszenvedett 4-1-es vereség – ami Anglia vb-történelmének legnagyobb gólarányú kudarca – és a reméltnél jóval korábbi búcsú után alaposan elverték a port a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségen, Fabio Capello szövetségi kapitányon és magán a csapaton is. Viszonylag mértéktartó a The Times, amely címlapján arra emlékeztet, hogy „Mások hibáztatása régi angol szokás”. Az újság szerint „ez a zavarba ejtően egyoldalú vereség” két kérdést is felvetett: 1. hogyan alkothatott egyéneknek ilyen tehetséges csoportja ennyire szánalmas válogatottat? 2. miként állíthatja Sepp Blatter, a FIFA elnöke ilyen makacsul, a labdarúgásnak nincs szüksége a gólvonalnál elhelyezett video technikára?

A The Times vezércikke mély problémákra mutat rá, elsősorban arra, hogy a játékosokat klubjaik sikere jobban izgatja, mint a hazájuké, és ami még kiábrándítóbb, „amikor igazán szükség lenne rá, az angol válogatott képtelen elszántságot tanúsítani”. A legdrámaibb üzenetet a legnagyobb példányszámú napilap fogalmazta meg. A The Sun szerint a csapat „cserbenhagyta az országot”. A bloemfonteini mecscsre jegyet váltott tízezer angol szurkoló, illetve a BBC közvetítésének több mint húszmillió nézője „becsapottnak” érezte magát, a heti akár 160 ezer fontot zsebre vágó sztárokat pedig „pojácáknak” tartja. A The Independent úgy vélekedett, hogy Angliának nem a meg nem adott szabályos gól miatt kell keseregnie, az ellenfél ugyanis lefutballozta a pályáról ellenfelét.

A sajtó – és a közvélemény – érthetetlennek tartja, miért hosszabbította meg az Angol Labdarúgó Szövetség röviddel a világbajnokság előtt Capello szerződését? A korábbi záradék eltávolításával az olasz tréner menesztése esetén kétéves fi zetésre, 12 millió fontra (4,2 milliárd forint) jogosult. Capello egyelőre nem kíván távozni: állítólag találkozott Dave Richardsszal, az FA képviselőjével, és közölte vele, hogy szeretné kitölteni a szerződését, amely a 2012-es Európa-bajnokság végéig szól. Tegnapi információ az is, hogy a szövetség illetékesei közölték a kapitánnyal, hogy két héten belül eldöntik, maradhat-e a posztján.

Brit kesergés
Brit kesergés
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.