Bemutatkoznak a brazilok - és velük Kassai Viktor

Hiába parádézott a német válogatott az ausztrálok ellen (4-0), Durban városában egyáltalán nem volt juniálishangulat a mérkőzés után. A stadion közelében ugyanis több száz biztonsági őr kezdett tüntetni alacsony fizetése miatt; egyikük elmondta, hogy napi 1500 randot (195 dollárt) ígértek nekik a munkájukért, ám végül csak 190-et (25-öt) kapnak. A dél-afrikai rohamrendőrség – könnygázgránátokat is bevetve – hétfőre virradóra feloszlatta a tüntetést.

Joachim Löw, a német válogatott szakvezetője pedig eloszlatni igyekezett a (szerinte) túlzott lelkesedést, jóllehet együttese ötletesen, gyorsan, kombinatívan, egyszóval prímán futballozott vasárnap este. „Nincs ok az eufóriára, továbbra is dolgozni kell –mondta. – Az ausztrálok ellen sikerült végrehajtanunk azt, amit akartunk, Müller, Podolski és Klose sokszor került a védők mögé, miután a földön tartottuk a labdát, és jól passzoltunk. Az ausztrál csapatban nagy termetű védők vannak; a magas labdák nekik kedveztek volna. A 4-0 ellenére van még javítanivaló: még gyorsabban kell játszanunk, és a kapunktól még távolabb kell megállítanunk az ellenfél támadásait.”

Megjöttek a varázslók...
Megjöttek a varázslók...

Így beszél egy komoly ember, akinek nem kis tervei vannak. Mert ezzel a fiatal és technikás csapattal akár a döntőig is el lehet jutni...

Cristiano Ronaldo, a portugálok talizmánja a július 11-ei csúcstalálkozóval még nem foglalkozik. „Elsődleges célunk a nyolcaddöntőbe jutás, lehetőleg csoportelsőként. Ha másodikok leszünk, akkor valószínűleg a spanyolokkal kell majd találkoznunk, márpedig Vicente del Bosque labdarúgói a világbajnoki cím esélyesei közé tartoznak. De tőlük sem félünk, csapatunk mindenre készen áll. Most például az elefántcsontpartiak elleni mérkőzésre. Akkor is nehéz dolgunk lesz, ha Drogba nem játszik, de megoldjuk a feladatot. Főként, ha a saját csapatunkra, a mi stratégiánkra összpontosítunk, függetlenül az ellenféltől.”

A G csoport nyitómeccse délután négy órakor kezdődik Port Elizabethben, és a sérült Drogba minden bizonnyal kimarad az afrikai tizenegyből. Ám ott lesz Eboué, Kolo Touré, Zokora, Yaya Touré, Kalou... Nem veszélytelen társaság. Igaz, a portugál garnitúra (Eduardo – Paulo Ferreira, Ricardo Carvalho, Bruno Alves, Fabio Coentrao – Pedro Mendes, RaulMeireles, Deco – Cristiano Ronaldo, Liedson, Simao Sabrosa) még az „elefántoknál” is erősebbnek látszik...

Este Johannesburgban bemutatkozik a világbajnokság három magyar szereplője, a két asszisztens, Erős Gábor és Vámos Tibor, valamint a Brazília–Észak-Korea mérkőzést dirigáló Kassai Viktor játékvezető. A világ persze nem a bírákra, sokkal inkább a brazilok első fellépésére kíváncsi, bár az esélyekkel kapcsolatban nagy dilemma nem lehet. Elano azért sietett leszögezni, hogy keményen készülnek, mert az 1966-os vb-n – amelyen szintén ismeretlen volt az ázsiai együttes – a KNDK kiejtette Olaszországot, és csak óriási csatában kapott ki Portugáliától.

Robinho viszont már messzebbre tekint: „Készen állunk. Nemcsak az első meccsre, hanem az egész tornára.” Optimista Kaká is: „Nekünk vannak a legjobb védőink az egész világon, s olyan erős a középpályás és a csatársorunk, hogy bárki, bármelyik pillanatban el tud dönteni egy mérkőzést”.

Meglátjuk, hogy ezt a Julio Cesar – Maicon, Lucio, Juan, Michel Bastos – Elano, Gilberto Silva, Felipe Melo, Kaká –Luis Fabiano, Robinho összetételű együttes ma mennyiben igazolja, noha a fokmérő korántsem az „észak-koreai” parti...

Mint ahogyan nyilván nem tekinthető etalonnak az új-zélandi és a szlovák válogatott egymás elleni találkozója sem. A szomszédos ország együttese első vb-mérkőzését játssza a labdarúgás történetében, azaz „történelmi” tizenegynek mondható a feltehetően Mucha – Pekarik, Skrtel, Durica, Cech – Strba, Weiss, Hamsik, Stoch, Vittek – Sestak öszszetételben pályára lépő csapat. A „kicsik” meccse délután fél kettőkor kezdődik Rustenburgban, és Új-Zéland is nagyon készül, mert 1982-ben volt vb-részvevő mindmáig először és utoljára. Igaz, úgy is megközelíthető az egzotikus válogatott szereplése, hogy ez az együttes nem teljesen kezdő...

Ez lesz ma

F csoport: Új-Zéland–Szlovákia, Rustenburg, 13.30. Jv.: Jerome Damon (dél-afrikai).

G csoport: Elefántcsontpart–Portugália, Port Elisabeth, 16. Jv.: Jorge Larrionda (urug uayi).

Brazília–Koreai NDK, Johannesburg, Ellis Park, 20.30. Jv.: Kassai Viktor.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.