Honda gázt adott

Sokáig úgy tetszett, hogy a Japán–Kamerun találkozó részvevői elhatározták: még véletlenül sem lőnek kapura a meccsen. A minden gondolatot nélkülöző futballt helyzet nem, legföljebb a kapusok ügyetlenkedése zavarta meg néha. Eyong volt az első játékos, aki lövéssel kísérletezett, ám nem sok öröme volt a próbálkozásban, miután a japán csapat szinte az ellentámadásból gólt szerzett. Persze a kameruni védelem mindent megtett annak érdekében, hogy Honda zavartanul passzolhasson az ötösről a kapuba (1-0).

A második játékrész elejéig kellett várni Samuel Eto’o első érdemi megmozdulásaira: a kameruni klasszis három japánt is maga mögött hagyott, ám príma átadásából sem tudott egyenlíteni Choupo-Moting. Mintegy húszperces üresjárat követte a helyzetet, majd Okazaki találta el a kapufát. Akár rá is fizethetett volna az eltékozolt lehetőségre a japán válogatott, ám Mbia távoli lövése is a lécen csattant néhány perccel a lefújás előtt.

Mindenesetre – a tegnapi produkció láttán – egyik együttes továbbjutására sem fogadnánk nagy tétben.

JAPÁN–KAMERUN 1-0 (1-0) E csoport, Bloemfontein, 30 000 néző. Jv.: Benquerenca (portugál).

Japán: Kawashima – Nagamoto, Nakazawa, Tulio, Komano – Matsui (Okazaki, 69.), Honda, Abe, Hasebe (Inamoto, 88.), Endo – Okubo (Yano, 82.).

Kamerun: Hamidou Souleymanou – Mbia, Nkoulou, Bassong, Assou-Ekotto – Matip (Emana, 63.), Makoun (Geremi, 75.), Eyong – Eto’o, Webo, Choupo-Moting (Idrissou, 75.).

Gól: Honda (39.).

Honda gólja
Honda gólja
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.