Déli krónika

„RAYMOND DOMENECH nem vérbeli edző, csapatmunka pedig nincs” – ez a világ- és Európabajnok Zinedine Zidane sarkalatos véleménye, amelyet a francia labdarúgó-válogatott gól nélkül záruló világbajnoki nyitómérkőzése nyomán vasárnap este osztott meg a Canal Plus csatorna nézőivel. Zidane azt is elmondta, hogy kevés esélyt lát a fejlődésre, már csak azért is, mert a szövetségi kapitány nem igazi edzőtípus, inkább a játékosok kiválasztásában számít szaktekintélynek. Szerinte az uruguayiak ellen nem volt összjáték, ha valami történt, az egyéni kezdeményezésből fakadt, mindenki egyedül akarta megoldani a dolgokat.

CSALÓDOTTSÁG cseng ki a hétfői belgrádi lapok főcímeiből az után, hogy a „Fehér sasoknak” becézett szerb válogatott előző nap vereséggel mutatkozott be Ghánával szemben. „A sasok lezuhantak a felszállásnál” – írta címlapján a legnagyobb példányszámú napilap, a belgrádi Blic. „Minimálisra csökkent a nyolcaddöntőbe jutás esélye” –értékelt egy másik újság, a Press. „Piros lap, tizenegyes, kiütés –hirdette öles betűkkel a Vecernje novosti, majd így folytatta: kártyavárként omlottak össze az álmok, a pretoriai vereség után csodára lesz szükség, hogy teljesüljön az előzetesen kitűzött cél, a nyolcaddöntőbe kerülés.” A Politika véleménye: „Meggondolatlanságok és vereség” – Kuzmanovics feltűnő kezezésére utalva. A lap szerint „minden darabokra tört, amit az előző két évben verejtékes munkával felépítettünk”. A VILÁGBAJNOKSÁG győztes országainak bruttó hazai terméke rendre megugrik a győzelem évében – állapítja meg a Crédit Agricole Corporation and Investment Bank hétfői közleményében. A pénzintézet megjegyzi, hogy az összefüggés további vizsgálatokat igényel, de tény, hogy az elmúlt nyolc futball-világbajnokságon a győztes ország GDP-je kedvező fordulatot vett, illetve ha eleve magas volt, akkor tovább nőtt. Egyetlen kivétel az 1982-es olasz világbajnoki cím, hiszen akkor a győztes bruttó hazai terméke 0,4 százalékos csökkenést mutatott. A közlemény szerint 2006-ban Olaszország GDP-je mínusz 0,72 százalékról 1,44 százalékra nőtt, 2002-ben Brazília GDP-je mínusz 2,9 százalékról plusz 1,36 százalékra emelkedett, 1998-ban Franciaország gazdasági növekedése 1 százalékról 1,25 százalékra erősödött. A közlemény szerint azonban igazából nem tudni, miért ugrik meg rendre a világbajnok országok GDP-je a győzelem évében. Ha nem a futball hat a gazdaság teljesítményére, hanem a gazdasági növekedés inspirálja a játékosokat, akkor az idén alighanem Brazília nyer – jósolja a Crédit Agricole. Az elemzők szerint ugyanis a világbajnokság esélyesei közül Brazília lábalt ki leghamarabb a válságból.

A VILÁG FUTBALLSZURKOLÓINAK 59 százaléka biztos benne, hogy sikeres lesz a világbajnokság, ugyanakkor csupán 46 százalék gondolja úgy, hogy az országba érkezők biztonságban lesznek –ez annak a felmérésnek az eredménye, amelyet az Ipsos közvélemény- és piackutató csoport végzett 24 országban. A megkérdezettek 66 százaléka tudta csak, hogy hol rendezik a vbt; a magyarok közül csak 44 százalék adott helyes választ. A legtöbben Argentínában feleltek jól (96 százalék), legkevesebben pedig az Egyesült Államokban (31).

A felmérésből kiderült az is, hogy a világ lakosságának kétharmada tekinthető valamilyen szinten futballszurkolónak. Szenvedélyes drukkernek 11 százalék vallotta magát, a magyar átlag 5 százalék...

A VASÁRNAP ESTI mérkőzést a televízió előtt több millió német szurkolta végig, Berlinben és az ország más nagyvárosaiban pedig tízezrek követték a hatalmas kivetítők előtt. A szurkolók hétfő délelőtt is folytatták az ünneplést, a futballrajongók egy csapásra a világbajnoki cím lehetőségéről beszélnek. A józanabb szakemberek azonban egyetértettek abban, hogy a vb-arany még messze van, az első megmérettetés mindenesetre ígéretesnek bizonyult. A dicséretből mindenekelőtt Joachim Löw szövetségi kapitánynak jutott, aki az újságok szerint az összeállításnál jobbnál jobb lapokat húzott. Ezek közé tartozott, hogy a tréner kitartott az elmúlt hónapokban klubjaikban és a válogatottban is igencsak gyenge formát mutató Lukas Podolski és Miroslav Klose mellett, akik a bizalmat „csodagólokkal” hálálták meg. Hasonlóan jó húzásnak bizonyult, hogy Piotr Trochowski helyett a 20 esztendős Thomas Müllernek szavazott bizalmat, aki előbb gólpasszt adott, majd bámulatos találattal írta be nevét a német világbajnoki góllövők krónikájába.

A sajtót és a szakembereket nem csupán a győzelem örvendeztette meg, hanem a játék is. Mindennek kapcsán azt emelték ki, hogy ilyen szellemesen és szépen játszó német válogatottat rég nem láttak a pályán. Mindez a jövőre nézve a legjobb reményekre jogosít fel – írták az újságok, ugyanakkor óvtak az elbizakodottságtól, Szerbia ugyanis pénteken minden bizonnyal az ausztráloknál erősebb ellenfél lesz. Ezzel összefüggésben a lapok emlékeztettek arra: a 2002-es világbajnokságon az első mérkőzését a német csapat 8-0-ra nyerte, következő ellenfelével szemben viszont már csak kínkeserves 1-1-et ért el.

KÖNNYEN LEHET, hogy véget ért a világbajnokság Ledley King, az angol válogatott védője számára. A Tottenham Hotspur csapatkapitánya lágyékhúzódás miatt várhatóan három hét pihenőre kényszerül – adta hírül hétfőn a brit média. A beszámolók szerint a rendkívül sérülékeny, 29 éves játékos már az amerikaiak elleni szombati mérkőzés (1-1) elején fájdalomra panaszkodott, s a félidőben le is kellett cserélni. Érdekesség, hogy Fabio Capello szövetségi kapitány éppen a vb előtt megsérült Rio Ferdinand helyére állította be Kinget John Terry mellé a védelembe.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.