Újabb potyautas

Handanovic kapus a léc fölé tenyerelte Belhadj szabadrúgását az Algéria–Szlovénia mérkőzés harmadik percében; a másik oldalon Chaouchi hasonlóképpen tett Birsa lövésével a félidő lefújása előtt. E rövid rezümében az első játékrész minden említésre méltó jelenetét felidéztük.

A labdarúgók a két kósza, nem is különösebben jól helyezett kísérleten kívül semmiféle, futballra utaló mozzanattal nem zavarták meg a nézők unalmát. Sem ötletet, sem gondolatot nem fedezhettünk fel a két együttes kilátástalannak tetsző futballjában, így a guatemalai Batres játékvezető szívességet tett a drukkereknek akkor, amikor véget vetett a félidőnek.

Hamar csalódniuk kellett azoknak, akik reménykedtek a szünet utáni jobb folytatásban. A csapatok ott folytatták, ahol abbahagyták. Bár Jokic például csinált egy cselt a második szakasz elején; a trükk meglepőnek tetszett, hiszen ilyesmi addig nem fordult elő korábban a mérkőzésen…

Sőt később sem.

A meccs színfoltja Ghezzal volt: a csereként beállt algériai támadójátékosnak mindössze negyedórára volt szüksége ahhoz, hogy összeszedjen két sárga lapot, azaz kiállíttassa magát egy olyan találkozón, amelyen szabálytalanság is csak ritkán fordult elő. Az afrikai garnitúra ráfizetett a csatár fegyelmezetlenségére. Koren húsz méterről eresztett meg egy lövést, amelyet Chaouchi suta mozdulattal próbált hárítani, és épp olyan sikerrel járt, mint egy nappal korábban az angol Green (1-0).

Már két „potyázó” van Dél-Afrikában...

SZLOVÉNIA–ALGÉRIA 1-0 (0-0) C csoport, Polokwane, 25 000 néző. Jv.: Batres (guatemalai).

Szlovénia: Handanovic – Brecko, Suler, Cesar, Jokic – Kirm, Koren, Radosavljevic (Komac, 87.), Birsa (Pecnik, 84.) – Dedic (Ljubijankic, 53.), Novakovic.

Algéria: Chaouchi – Yahia, Bougherra, Halliche, Belhadj – Mehdi Lacen, Ziani, Yebda – Kadir (Guedioura, 82.), Djebbour (Ghezzal, 58.), Matmour (Saifi, 81.).

Gól: Koren (78.).

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.