Park-színpad

Bő negyedóra alatt 2-0-ás vezetést szerezhetett volna álmatag ellenfelével szemben a dél-koreai csapat, ám csak 1-0 volt az állás, mert a középhátvéd Lee Jung Soo szögletet követő, üres kapus gólja után Toroszidisz hiába buktatta el a verőfényben is „esernyőző” (napernyőző?) Lee Chung Yongot, az új-zélandi játékvezető nem ítélt tizenegyest.

Otto Rehhagel, a görögök német szövetségi kapitánya a fejét fogta – nem Hester sporttárs elnéző döntése miatt –, a 28. percben pedig majdnem megsemmisült, mert Park Ji Sung príma passzávalPark Chu Young egyedül vezethette a labdát az európaiak kapujára, de a már a pázsitra heverőTszorvasz lábát találta el a labdával. A kapus mozdulata jellemző volt a görögök tempójára, az ugyanis változatlanul az „elfekvőt” idézte...

A fürge és kombinatív délkoreaiak a második félidőben is domináltak, ráadásul Vintra váratlanul megsegítette őket: a görög hátvédtől csúnyán elpattant Toroszidisz átadása, így Park Ji Sung futhatott a boldogság felé, s miután érzéssel tolt egyet a labdán – a hátulról becsúszó Papadopuloszt végképp lehetetlen helyzetbe hozva –, elegánsan elgurított Tszorvasz mellett (2-0). A görögök – az 1994-ben megvívott három mérkőzésük után – a negyedik vb-meccsüket játszották, de pontot és gólt még nem sikerült szerezniük. Port Elizabeth-i produkciójuk láttán nehéz vigasztalóan hozzátenni, hogy talán majd legközelebb...

DÉL-KOREA–GÖRÖGORSZÁG 2-0 (1-0) B csoport, Port Elizabeth, 32 000 néző. Jv.: Hester (új-zélandi). Dél-Korea: Jung Sung Ryong –Cha Du Ri, Lee Jung Soo, Cho Yong Hyung, Lee Young Pyo – Lee Chung Yong (Kim Jae Sung, 91.), Ki Sung Yueng (Kim Nam Il, 75.), Kim Jung Woo, Park Ji Sung – Park Chu Young (Lee Seung Yeoul, 87.), Yeom Ki Hun. Görögország: Tszorvasz – Szeitaridisz, Vintra, Papadopulosz, Toroszidisz – Karagunisz (Patszazoglu, 46.), Tsziolisz, Katszuranisz, Szamarasz (Szalpingidisz, 59.) – Hariszteasz (Kapetanosz, 61.), Gekasz.

Gól: Lee Jung Soo (7.), Park Ji Sung (52.).

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.