Kímélő tangó

Hat percet futballozott az első félidőben Argentína. Ebbe belefért egy Messi-szóló, továbbá Tevez és Higuain helyzete. Aztán a hatodik percben Veron szögletet ívelt be, és Heinze tíz méterről gyönyörű gólt fejelt a jobb felső sarokba (1-0). És ezzel be is fejeződött az első játékrész, már ami az említésre méltó eseményeket illeti.

Argentína nem akart futballozni, Nigéria meg nem tudott. A kék-fehér mezes hátvédsor körbeadogatta a labdát a félpályánál, a zöldmezes afrikaiak pedig mintha nem akarták volna megszerezni azt. Kaitának volt egy lövéslehetősége, Obasinak meg egy fél ziccere, amúgy meg a nagy semmi.

A kímélő futballra majdnem ráfizettek az argentinok: a némiképp magukhoz térő nigériaiak Taiwo, Martins, Uche, majd Yakubu révén egyenlíthettek volna, de vagy Romero védett, vagy a labda nem talált kaput. Higuain az összes helyzetét elrontotta, Tevez eltűnt a mezőnyben, Messi viszont egymaga három gólt is szerezhetett volna a kósza kontrákból, de ezúttal nem a barcelonai formáját hozta.

A szinte végig a kamerának pózoló Maradona kapitánynak sürgősen rendet kell tennie a fejekben, mert a folytatásban – főleg az egyenes kieséses szakaszban – ez a játék nem lesz elég komolyabb csapatok ellen.

ARGENTÍNA–NIGÉRIA 1-0 (1-0) B csoport, Johannesburg, Ellis Park, 55 000 néző. Jv.: Stark (német).

Argentína: Romero – Gutierrez, Demichelis, Samuel, Heinze – Messi, Veron (Maxi Rodriguez, 74.), Mascherano, Di Maria – Higuain (Diego Milito, 79.), Tevez.

Nigéria: Enyeama – Odiah, Yobo, Shittu, Taiwo (Uche, 74.) – Obinna (Martins, 52.), Etuhu, Haruna, Kaita, Obasi (Odemwingie, 60.) – Yakubu. Gól: Heinze (6.).

Maradona boldog
Maradona boldog
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.