Gyulai Márton, a Magyar Atlétikai Szövetség főtitkára a Népszabadság hívásakor éppen negyvenöt perce tartotta a kezében az ítéletet tartalmazó papírt. „Azóta is remeg a kezem –mondta a sportvezető. – Ilyen arcátlan csalást, amióta a sportban élek, én még nem tapasztaltam. A verdikt arról szól, hogy bizonyos embereknek nyugodtan doppingolhatnak, mert az eredményüket simán megvédik a tárgyalóasztalnál. Mindenki tisztában van azzal, így a Nemzetközi Atlétikai Szövetség és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság is, hogy Tyihonék tiltott szerrel éltek, ehhez képest mindketten megtarthatják medáljukat: hát mit mondjak én most Pars Krisztiánnak?”

Maga az érintett lapunknak azt mondta: álmában sem gondolta volna, hogy ilyen határozat születik, ráadásul több okból is értelmezhetetlen és felfoghatatlan a CAS döntése. „Ha visszafogottan szeretnék fogalmazni, akkor is csak azt mondhatom, hogy mocskos módon intézték az egészet – említette Pars. – Műhiba? Ez egyszerűen nevetséges, hiszen mégiscsak egy olimpiára kihelyezett, akkreditált laborról beszélünk, miként az is minimum furcsa, hogy két fehérorosz kalapácsvető azonos jellegű mintájával történik mindez, miközben a teszteket titkosan kezelik. Ezek után azt kérdezem magamtól: érdemes-e egyáltalán sportolni? Persze nem adom fel, de ez a megmagyarázhatatlan módon huszonegy hónapig húzódó kutyakomédia olyan érzéseket vált ki bennem, mintha egy ágyúgolyóval hasba lőttek volna.”

A kérdés már csak az, hogy ha a 2004-es, athéni ötkarikás játékok idején a nemzetközi fórumok szinte azon nyomban annullálták Annus Adrián kalapácsvető ésFazekas Róbert diszkoszvető diadalát, akkor most miért nem jártak el hasonló gyorsasággal, és miért nem hoztak a doppingszabályokkal összhangban lévő döntést. S akkor még csak kettőt kérdeztünk.