Közel Afrikához

A DÉL-AFRIKAI világbajnokságra készülő Európa-bajnok spanyol válogatott 6-0-ás győzelmet aratott a lengyel nemzeti együttes ellen. A Murciában rendezett mérkőzés hat gólján hat játékos osztozott: Villa, Silva, Xabi Alonso, Fabregas, Torres, Pedro. További eredmény: Lausanne (svájci)–Elefántcsontpart 1-1 (gól: Katz, illetve Gervinho).

AZ INTERNETEZŐK szerint Brazília a legesélyesebb a vb megnyerésére. A Nielsen cég közvélemény-kutatásában a megkérdezettek bő harmada (34 százalék) úgy véli, hogy a dél-amerikaiak Dél-Afrikában megszerzik hatodik vb-aranyukat. Ugyanez az arány Brazíliában 86 százalék. A dél-amerikaiak után a németek, az argentinok, az angolok és az amerikaiak következnek egyformán kilenc százalékkal. Az Európa-bajnok spanyolok sikerére a netezők nyolc, a címvédő olaszokéra hat százaléka tippelt, míg Franciaország öt százalékot kapott. A világhálót rendszeresen böngészők körében Brazíliában van a legtöbb futballrajongó (69 százalék), majd Portugália (60), Egyiptom (56), Indonézia (54), Szaúd-Arábia (54), Spanyolország (53), Venezuela (53), Vietnam (52), Olaszország (48) és India (47) következik a sorban. A Nielsen 55 országban végzett kutatásában 27 ezer embert kérdeztek meg.

BRAZÍLIA vagy Spanyolország nyeri a világbajnokságot egy svájci matematikus által kifejlesztett számítógépes program szerint. Roger Kaufmann több mint 200 ezerszer lefuttatta már szoftverén a vb teljes menetrendjét, és a gép a dél- ame ri kaia kat „dobta ki” leggyakrabban az első helyre. A program tudatában van annak, hogy európai válogatott még sosem szerzett vb-aranyat a kontinensen kívül, hogy a kívülálló csapatokat gyakran alábecsülik, ismeri a rendezéssel járó előnyöket és az aktuális FIFA-világranglistát, továbbá a részt vevő együttesek eredményeit az elmúlt négy esztendőben barátságos és tétmérkőzéseken. A gép kalkulációja szerint a brazilok 15,4 százalékkal vezetik a vb esélyességi listáját, mindössze két tizeddel megelőzve a spanyolokat. A harmadik helyen a portugálok következnek 6,1 százalékkal. A legszerényebb reményei a Koreai NDK-nak vannak: mindössze 0,1 százaléknyi az esélye a végső sikerre.

VÁLTOZATLANUL bizonytalan, hogy játszhat-e a vb-n, és ha igen, mikortól Didier Drogba, az elefántcsontpartiak múlt pénteken megsérült támadója. A Chelsea 32 éves játékosa a japánok ellen 2-0-ra megnyert barátságos találkozón egy ütközés után ráesett a jobb karjára, és eltört a könyökcsontja. Ezt követően sikeresen megműtötték Bernben, azóta lábadozik. Egyelőre annyi biztos csupán, hogy szerdán elutazik társaival Dél-Afrikába.

NELSON MANDELA csupán villámlátogatást tesz a világbajnokság pénteki nyitóünnepségén. A család szerdai tájékoztatása szerint Dél-Afrika első színes bőrű elnöke röviden üdvözli majd a játékosokat a johannesburgi Soccer City stadionban, ahol a hazai válogatott Mexikóval találkozik. A ceremónia további részét viszont csak a televízióban tekinti meg a 91 esztendős, Nobel-békedíjas politikus, méghozzá „a várható csípős hideg miatt”.

FEGYVERREL raboltak ki ismeretlen tettesek három, a vb-re érkezett újságírót a saját hotelszobájukban. Egy portugál fotóriportert pisztollyal csaknem fél órán át ágyában tartott két férfi a magaliesburgi Nutbush Boma Lodge-ban, miközben 35 ezer dollár értékben loptak el tőle műszaki felszereléseket. A támadás után Antonio Simoes másfél órán át feküdt sokkos állapotban, mígnem értesíteni tudta a személyzetet. Rajta kívül egy spanyol, valamint egy egyelőre azonosítatlan újságírót álmában fosztottak ki ugyanabban a szállodában.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.