Nem az első kiemelt bukta

Merő szomorúság a Roland Garros és környéke, miután kiesett a férfi címvédő. Csalódottak a rendezők, vigasztalhatatlanok a nézők, le vannak lombozva az álomdöntőben reménykedő jegyüzérek, és – nem utolsósorban – maga alatt van maga Roger Federer is. A katasztrofális salakos idényt maga mögött tudó svájci nem csupán a párizsi bajnoki címtől kénytelen búcsút venni, de gyaníthatóan a világelsőségtől is.

Amennyiben ugyanis Rafael Nadal megnyeri a tornát – és erre eddigi játékát látva komoly esélye van –, helycsere lesz a rangsor élén. A saját bevallása szerint rekordjaira különösebben nem kíváncsi Federer azért alighanem bosszankodik, hiszen csupán egyetlen hét – ez a mostani – hiányzott ahhoz, hogy egy újabb külön versenyben utolérje a nagy elődöt, Pete Samprast. Az amerikai összesen 286 hetet töltött a világranglista élén, a svájci momentán 285-nél tart. Amenynyiben Nadal előz, az esetleges újabb helycserére alighanem sokat kellene várnia, miután a spanyol tavaly sérülés miatt két hónapot kihagyott – Wimbledonban sem indult –, azaz egy ideig nem veszíthet pontokat, csak gyűjthet. (És Federernek ismét meg kellene nyernie a londoni tornát, különben még nagyobb lesz a baj...)

Robin Söderlinget mindez, nagyon helyesen, nem érdekli. A svéd remek játékkal vágott vissza a tavalyi döntőben a svájcitól elszenvedett vereségért, és nagyon úgy néz ki, hogy az idén is ott lesz a fináléban. A cseh Berdych ugyan egészen fölényesen, mindössze hat játékot átengedve verte az orosz Juzsnijt, ám Söderling más kategória: immár az elitklub tagja.

Hosszú út áll még Nadal előtt, hogy a bevezetőben vázoltak igazak legyenek: az első akadályt – Nicolas Almagro személyében – szerda délután kellett leküzdenie. Sikerült. Ha azt nézzük, hogy három szettben, akár simának is mondhatnánk. Ha azt nézzük, hogy a vége 7:6, 7:6, 6:4 lett, azért nem ment ez könnyen. A spanyol ellenfele a döntőbe jutásért a huszonkettedik helyen kiemelt osztrák JürgenMelzer lesz, aki óriási meglepetésre öt játszmában (3:6, 2:6, 6:2, 7:6, 6:4) felülmúlta a harmadik helyen rangsorolt Novak Djokovicsot.

Harmadszor jutott a Roland Garros elődöntőjébe Jelena Jankovics. Hogy hol lesz a vége, azt még ő sem tudhatja, az viszont elvárható volt tőle, hogy legyőzze a világranglistán nála 32 helylyel hátrább tanyázó Svedovát. Az oroszból lett kazah dicséretesen helytállt, a 7:5, 6:4-es vereség akár tisztesnek is mondható.

Jankovics ellenfele a döntőbe jutásért Samantha Stosur lesz. Úgy tetszett, hogy az ausztrál szabályosan lemossa a pályáról az elsőként rangsorolt Serena Williamst, aki a nyolc közé jutottak közül egyedüliként nyert korábban Roland Garrost. (Igaz, az még 2002-ben történt, azóta a finálé közelébe sem került.) Szóval, az történt, hogy Stosur már 6:2, 5:3-ra vezetett, amikor a mérkőzésért adogathatott. Addigi magabiztossága azonban pillanatok alatt elszállt, ahogy nem sokkal később a rövidítésben a szett is. Ezzel sikerült felébresztenie az addig meglehetősen lomha fiatalabbik Williams nővért, aki megérezte, hogy mégis van esélye. Egymás hibáiból élve eljutottak 6:6-ig, ám miután döntő játszmában nincs rövidítés, folytatták. Serena elvesztette az adogatójátékát, Samantha nem, így pályafutása során első alkalommal játszhat GS-elődöntőt.

Ami a másik elődöntős párosítást illeti, az orosz Gyementyjeva 2004-ben már elbukott egy párizsi döntőt, az olasz Schiavone azonban még a legjobb négy között sem járt.

Serena szenved
Serena szenved
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.