Sportképmutatók
A spanyol sportoló ügyében a CAS a nemzetközi szövetségnek és a nemzetközi doppingellenes ügynökségnek adott igazat, amelyek azért marasztalták el Valverdét, mert a 2008-as Tour de France olaszországi szakasza után adott doppingmintáját összehasonlították az Eufemiano Fuentes „doppingdoktornál" 2006-ban megtalált, a versenyző monogramjával ellátott vértasakban lévő vérrel, s az összevetés alapján egyértelművé vált, hogy a két minta ugyanattól a személytől származik.
Ideje lenne már, hogy egy élelmes vállalkozó megnyissa a képmutatók panoptikumát. Ebben az esetben, már ha érdemeiketfigyelembe veszik, a sportvilág reprezentánsainak minimum akkora termet kellene elkülöníteni az intézményben, mint a politikai élet képviselőinek. Afelől pedig vita sem lehet, hogy az ártatlanság viaszszobra Lance Armstrongot, a legendás kerékpárost ábrázolná.
A texasi sportoló életéről számos könyv jelent már meg; kalandos története a csoda műfaji kereteit feszegeti. Világbajnoki címig vitte, klasszikus egynapos kerekesként az esélytelenek nyugalmával vágott neki a többhetes körversenyeknek. Ráadásul karrierjét kis híján szörnyű tragédia törte ketté: az orvosok hererákot diagnosztizáltak nála. Armstrong emberfeletti akaraterőről tanúbizonyságot téve legyőzte a betegséget, és visszatért a mezőnybe.
Mi több, pályafutása kiteljesedett. A korábban az emelkedőkön csak kínlódó sportoló a hegyek királyává gyógyult, és a sportág történelemkönyvét átírva sorozatban hétszer nyerte meg a Tour de France-ot.
A sikerek mellett pedig a „globális példakép” szereplőválogatására is bejelentkezett: egy – a saját nevét viselő – alapítványt gründolt, amely a rák elleni harc emblematikus szervezetévé nőtte ki magát, miután százezrek viselték kezükön a mozgalom jelképévé vált sárga gumikarkötőt, amelyen a „Livestrong!” (Élj erősen!) felirat díszelgett.
Lance-nek másképpen nem is menne, hiszen minduntalan doppingvádak özönével kell megbírkóznia. Néhány éve például a L’Equipe című francia sportnapilap „vegzálta” a sportolót. Az amerikait közismerten komoly antipátiával figyelő médium nyilvánosságra hozta, hogy egy új laboratórium tesztelésekor „véletlenül” éppen Armstrong 1999-es mintáit vizsgálták újra, és a szakértők EPO nyomaira bukkantak. Az ellenpróbára nem maradt elég anyag, így az ügy elhalt. Most éppen Floyd Landis, a korábbi csapattárs tett részletes beismerő vallomást a tiltott szerek rendszeres fogyasztásáról. Sőt, azt is megpedzette, hogy tudomása szerint Armstrong 2001-ben pozitív tesztet produkált egy svájci versenyen, ám a sportági potentátok elmismásolták a balhét.
A legenda, persze, tagad. Viszont magánemberi minőségében százezer dollárral támogatta a Nemzetközi Kerékpáros Szövetséget. Tettét mi más is motiválhatta volna, mint a sportága iránt érzett olthatatlan szeretet.
Nincs helye kételynek: Lance Armstrong ártatlan. Éppen úgy, ahogy számos szaktársa, valamint a mitikus történetekkel felfújt sportlégvár urai is.
Bár ez az egész színmű már infantilis bohóctréfává szelídült, a szereplők és a rendezők – fizetésükért cserébe – komolyan veszik magukat. A nézők egy része röhögés helyett fintorog, ám ez nem zavar senkit, amíg a bevétel garantált.
Az Armstrong- (Valverde-) féle példaképek világosan jelzik, hova züllött a sportvilág.
Elképzelhető, hogy a reménybeli panoptikum sem működne. Ezeket a figurákat tán a viasz sem bírná.
