Az utóbbi teszt évtizedek óta tart, és úgy fest, kitolódott az elviselhetőség határa, mert a közönség rendszerint reakció nélkül, néma csendben követte a tragikomikus események sorát, vagyis azt, hogy a másfél óra szinte minden pillanatában megmutatkozott: az egyik csapat félig komoly játékkal is kategóriákkal különb a másiknál.

Az első félidőben például Király–Németország mérkőzés zajlott, mivel a vendégek annyiszor kerültek szembe a magyar kapussal, ahány támadást elindítottak. Khedira, Özil és Trochowski úgy játszadozott bágyadt honfi társainkkal, mintha a brazilok futballoztak volna Vanuatu B válogatottjával; azért mondok B-t, mert Portugália 0-0-t ért el a Zöld-foki-szigetek legjobbjai ellen, Spanyolország az utolsó percben szerzett góllal múlta felül Szaúd-Arábiát, míg Új-Zéland legyőzte Szerbiát, azazmamár a kicsikkel sem lehet úgy szórakozni, ahogyan a németek mulattak a Puskás Ferenc stadionban. Özil túlságosan is vigadozott, így aztán Király – az egyetlen magyar, aki nem volt láthatatlan ember – sorozatban hárított ziccerhelyzetben, sőt az első félidőben csak akkor kapitulált, amikor Larsen, a találkozó dán bírája roppant könnyedén tizenegyest adott a német csapat javára. Máskor efféle büntetőre szoktak hivatkozni, mondván: a játékvezető ítélete döntően befolyásolta a mérkőzés alakulását, de ezúttal nem akadt jelenlévő, aki a szünetben ezt felvetette volna, mert az irdatlan sebességi és technikai különbség láttán mindenki tudta: csak kiröhögteti magát azzal, ha kifogást keres.

A második félidőben Joachim Löw német szövetségi kapitány pihentetni kezdte játékosait, jóllehet azoknak – hallatlan fölényük dacára – nem volt mitől elfáradniuk. A szakvezető ezzel végképp elintézte a magyar csapatot, mert az újonnan beküldött labdarúgók kivágtak néhány sprintet, immár egyenesen tönkretéve gondolkodásban és futásban egyaránt dermesztően lassú hazánkfiait. Gomez gólja előtt Marin bohócot csinált a magyar védelemből (már ha ez az volt), a honosított brazil Cacau pedig – akaratától függetlenül – egyenesen megszégyenítette Vanczákot, amikor úgy hagyta el a középhátvédet, mint az állomáson átrobogó expresszvonat a bakterházat. De hát nem csupán a centerhalf érezhette a megalázottságot: Királyt kivéve itt minden magyar szereplő

– Bodnártól Horváthig, Bodortól Dzsudzsákig, Komantól Némethig – blamálta magát. Különböző korosztályok képviselőiről van szó, akik azonban egyek abban, hogy a nemzeti együttessel semmire sem mennek, noha (amikor nincs válogatott meccs) szinte agyonsztárolják őket idehaza. Most persze – ilyen rettenetes teljesítmény után – egyiküknek sem tudnak hozsannázni, de figyeljék meg, eltelik néhány nap, és micsoda ragyogó játékosok lesznek megint...

Pedig ez a találkozó nem attól marad – a józanok számára –nehezen felejthető élmény, hogy az ellenfél 3-0-ra győzött. Hanem attól, hogy a két csapat közti differencia már-már felmérhetetlen volt, azaz ismét kiderült: a magyar futball kiiratkozott a nemzetközi mezőnyből.

Nem most, már régen.

De ezt szombaton újfent – és ellentmondást nem tűrően – sikerült bebizonyítania.

Magyarország–Németország 0-3 (0-1)

BARÁTSÁGOS MÉRKŐZÉS, PUSKÁS FERENC STADION, 10 000 NÉZŐ. JV.: LARSEN (DÁN).

Magyarország: Király – Bodnár (Laczkó, 84.), Vanczák, Horváth, Bodor (Tőzsér, 46.) – Huszti (Szélesi, 72.), Koman (Lázok, 88.), Juhász (Priskin, 72.), Vadócz, Dzsudzsák – Torghelle (Németh, 61.).

Németország: Neuer – Boateng, Mertesacker, Friedrich (Badstuber, 71.),

Westermann – Trochowski (Jansen, 61.), Khedira (Aogo, 46.), Özil (Cacau, 46.), Kroos (Marin, 62.), Podolski – Klose (Gomez, 62.).

Gól: Podolski (5., 11-esből), Gomez (68.), Cacau (73.).

Tájkép Cacau gólja után