A Vasas olimpiai bajnoka valahonnan az egri várdombról célozta meg Szécsi Zoltán kapuját, s a bámulatos svédcsavar nyomán a labda védhetetlenül vágódott a háló bal oldalába... Ezzel a találattal 3:1-re vezetett a kezdettől meggyőzőbbnek tetsző fővárosi együttes, s bár a folytatásban is mindvégig előnyben volt, a hazaiak csak nem akartak elsüllyedni a Bitskey Aladár uszoda medencéjében.

Elsősorban a Varga testvérek (Dániel és Dénes) remeklésének köszönhetően a második negyed végén is a vendégek kétgólos fórját konstatálhatta a teltházas tribün (8:6), na meg azt, hogy Szécsi már a harmadikat szedi be szokatlanul távolról. Eközben azonban a hevesiekben Hegedűs Gábor tartotta a lelket – önmagához képest még Gerendás György tréner is meglepően rezignáltan fi gyelte az eseményeket –, de, milyen a sors, a legjobb egri dobó keze egy gólt érő lövés közben megsérült, s már nem térhetett vissza a vízbe. A gólszegény harmadik felvonás után (8:7) hamar eldőlni látszott minden, tekintve, hogy a Vasas először lépett meg három góllal (10:7), ám majdnem feltámadás lett a vége. Előbb az abszolúte vétlen Hosnyánszky vicces kiállítását követően Biros vágott be egy ötméterest, majd bő egy perccel az utolsó dudaszó felhangzását megelőzően Hárai elérhető közelségbe hozta a hosszabbítás reményét (10:9). Amikor pedig már csak 24 másodperc volt hátra, támadhatott az Eger, a drámaira sikeredett végjátékot azonban nem sikerült slusszpoénnal zárnia.

A végsőkig kiélezett döntő így a Vasas 3:2-es győzelmével fejeződött be, s az angyalföldi klub pólósai a sportág történetében összességében tizenhetedszer, sorozatban pedig negyedszer iratkozhattak fel a sportág hazai márványtáblájára. Az Eger most lehetett volna először bajnok, de minden rosszban van valami jó: jövőre újra adott a lehetőség a történelemírásra.

Repül a..., repül a Vasas a medencébe