– „Úgy látszik, az NB I-ben már bárki vezethet meccset” – szól a klubvezetők, médiamunkások, szurkolók kórusa egy-egy súlyos játékvezetői tévedés után. Felteszem, nem ért egyet a felkiáltással.

– Akik ilyesféle elméletekkel állnak elő, azok vajmi keveset tudnak erről a szakmáról. Mintegy háromezer-nyolcszáz játékvezető működik Magyarországon, közülük a legjobb tizenynyolc lép fel az élvonalbeli találkozókon.

– Mi a biztosíték arra, hogy valóban a legrátermettebbek érnek a csúcsra?

– A játékvezetői bizottság komplex kiválasztási rendszert működtet. A tehetségek a területi szövetségek ajánlása nyomán kerülnek a látókörünkbe; őket a fiatalok felkarolására szolgáló úgynevezett Talentmentor program révén folyamatosan figyeljük, szakmai fejlődésüket egy rutinos ellenőr felügyeli. Ennek folytán csak a legjobbak juthatnak el az NB I-es és NB II-es játékvezetőket tömörítő keretig.

– Milyen feltételeknek kell megfelelniük a kiválasztottaknak ahhoz, hogy belépőt nyerjenek a másodosztályba?

– A tálentumoknak szigorú elméleti felmérőkön kell megfelelniük, teljesíteniük kell a nemzetközi szövetség által meghatározott fizikai szinteket, és persze ellenőreink számos találkozón osztályozzák teljesítményüket. Mindezek tetejébe a harmincéves korhatárra is figyelnünk kell.

– Ezek szerint egy kiemelkedően tehetséges bíró nagyon hamar a tűz közelébe érhet.

– Szó sincs erről. Bármilyen jó képességű is egy játékvezető, a szamárlétrát végig kell járnia. A bírók átlagosan hat-tíz év működés után jutnak el az élvonalba.

– Ha egy játékvezető felkerül az NB I-es keretbe, akkor mennyiben változik meg az élete? Otthagyja például a munkáját?

– Nem teheti. A bíróink ugyanis amatőr feltételek mellett készülnek, de mindenki azt várja el, hogy profi módon teljesítsenek.

– Azaz?

– A játékvezetők egy profi bajnokságban amatőrként vezetik a bajnoki címről vagy a kiesésről döntő meccseket. Munka mellett művelik szakmájukat. Magyarországon – egyelőre – nincs realitása annak, hogy főállásban alkalmazzunk futballbírókat.

– Miért nem lépnek egyoldalúan? Ha egy játékvezető sokat keres, megtehetné, hogy otthagyja „civil” állását.

– Viccel? Egy NB I-es mérkőzést bruttó hatvanezer forintért vezetnek a játékvezetők. Alapfizetésük nincs; ha súlyos szakmai hibát követnek el, akkor több hétig pihennek. Az ilyen periódusokban ugyanúgy tréningezniük, készülniük kell, csak éppen pénzhez nem jutnak, mert nem küldjük meccsre őket...

– A közvélemény azonban nem tudhat a pihentetésekről, az eltiltásokról, mert ön következetesen nem nyilatkozik a témáról. Ennek nyomán a drukkerek szemében a játékvezetők érinthetetlennek tetszenek. Miért a hallgatás?

– Mert meg kell védenem a játékvezetőimet. Egyébként pedig nem teszek mást, csak a nemzetközi szövetségek gyakorlatát alkalmazom. Az UEFA vagy a FIFA egyetlen bírót sem állít pellengérre. Hallott például arról, hogy mennyi ideig pihent Övrebö a Chelsea–Barcelona BL-elődöntő után?

– A példát értem, ám a némaság okait továbbra sem.

– Pedig a képlet egyszerű: a játékvezetőknek komoly nyomás alatt kell megfelelően teljesíteniük hétről hétre. Egyrészt: ha minden esetben nyilvánosságra hoznánk a hibák következményeit, akkor a bírónak a legközelebbi alkalommal meg kellene küzdenie a játékosok és a szurkolók előítéleteivel is. Másrészt: ha a játékvezetők tudják, hogy nem állítjuk célkeresztbe őket, akkor tiszta fejjel tudnak készülni a következő feladatra.

– Ilyen fontos a nyugalom, amegfelelő lelki állapot?

– Teljes koncentráció nélkül nem lehet megoldani a komoly feladatokat. A DVSC–Videoton találkozón működő játékvezetők például már a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően töltötték a „meccsnapot”. Délelőtt utazás, ebéd, majd csendes pihenő, este stadion. Az eredmény látható volt.

– Ha már az eredményeknél tartunk: milyen a honi játékvezetők megítélése külföldön?

– Büszke vagyok arra, hogy az utóbbi években visszavezettük a magyar játékvezetést a kontinens elitjébe; a kelet-közép-európai régiót „uraljuk”. Elég talán, ha néhány adatot említek: játékvezetőink hatvanöt alkalommal mentek külföldre 2006-ban, tavaly már kilencvenötször, ha ilyen ütemben haladunk, akkor az idén átlépjük a százas határt.

– Csak a megbízások száma növekszik, vagy a feladatok komolysága is?

– Kassai Viktor utazik a világbajnokságra, Vad II István egyetlen európai játékvezetőként részt vesz a szingapúri ifjúsági olimpián. Gál Gyöngyi nemrégiben női BL-elődöntőt dirigált. 2008-ban a mi játékvezetőink vezették az olimpiai finálét, valamint a futsal- és a strandfutball-vb döntőjét is. Soroljam még?

– Meggyőző beszámoló, ám ennek fényében még kevésbé érthető, hogy miért nem megfelelő a játékvezetők elfogadottsága Magyarországon. Mi lehet az ok?

– Nem ütöm el annyival a választ, hogy senki sem lehet próféta a saját hazájában. Ugyanakkor tény: amíg Kisteleki István hivatalban volt, sokkal kevesebb támadás érte a bizottságot. Az átmeneti időszakban egyre több klubvezető és tréner érzi úgy, hogy a játékvezetők vélt vagy valós szakmai hibái nyomán nem ér el együttese megfelelő eredményeket. A nyomásgyakorlásnak azonban továbbra sem kívánok teret adni.

– Ha nem lennének a hibák, akkor...

– Akkor nem emberek vezetnék a mérkőzéseket. Ebben a szakmában a tévedések elkerülhetetlenek. Azért dolgozunk, hogy minimalizáljuk a helytelen ítéletek számát. A fiúk edzenek, mindannyiukat Polar órával szereltük fel, így figyelemmel követjük, hogy mennyit és milyen intenzitással tréningeznek. Évente hatszor továbbképzést tartunk, külföldi edzőtábort szervezünk, négyszer kell teljesíteni a fizikai tesztet. Nem ritkák az olyan meccsek, amelyeken a bírók – a futballistákat túlteljesítve – tizenháromtizennégy kilométert futnak. És azt se feledjük: a játékvezetők nagyon lelkiismeretesek; én egy-egy súlyos hiba után volt, hogy két-három napig alig tudtam aludni...

– Elnökként már többet pihen?

– Többet, de nem sokat. Hatkor kelek, lefőzöm a kávét a feleségemnek, majd munkához látok: jelentések, elemzések, meccsek... Este nyolcig a játékvezetésről szól minden napom.

– Több mint négy éve vezeti a bizottságot, sikeresnek ítéli az elnöki periódust?

– A hétköznapokban nem lehetünk sikeresek. Ha minden rendben ment, akkor csak a munkánkat végeztük. Persze azért az mindig nagy öröm, amikor a gyerekek repülőre szállnak és viszik a világba a magyar játékvezetés hírnevét.

„A bíróink amatőr feltételek mellett készülnek, de mindenki azt várja el, hogy profi módon teljesítsenek”